Kajak-kenu: a sportág első magyar vb-érmesére emlékeztek

MTI MTIMTI MTI
2012.02.07. 21:19
Címkék
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hagyományőrző bizottsága kedden megkoszorúzta Balatoni Kamillnak, a világversenyen szerzett első magyar kajakos ezüstérem tulajdonosának az emléktábláját Budapesten.

A németek 1945. február 7-én végezték ki ötödmagával a sportembert, aki az 1938-as svédországi világbajnokságon úgy lett második tízezer méter egyesben, hogy a verseny közben francia riválisának hajójáról segített leszedni az arra feltekeredett sáscsomót.

A Balatoni Kamillra és kivégzett sporttársaira (Kövér Miklós, Nagymajtényi Károly, Oltai Vilmos, Wesszely János) emlékezők koszorúi elborították a Csalogány utca 9-11. alatt tavaly felavatott emléktáblát. Megjelent többek között a 87 éves, olimpiai bronzérmes Varga Ferenc – Balatoni Kamill egykori kettesbeli párja –, Mohácsi Ferenc olimpiai bronzérmes kenus, Bonn Ottó, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség volt főtitkára, Cseh Lajos, az MKKSZ egykori főtitkára, Kovács Béla, az MKKSZ elnökségi tagja, a kilencven felé közeledő Füzesséri Gyula mesteredző, valamint Vajda Vilmos korábbi szövetségi kapitány is.

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
1 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
1 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
1 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
2 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
2 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
2 órája