
– Hogy Jules Winnfieldet idézzük a Ponyvaregény című filmből: „Örülünk, Vincent?”
– Az összkép tekintetében mindenképp.

– Mik a pozitívumok?
– Tíz érmet reméltem, ez összejött, és örülök, hogy a női kajakosok mellett kenuban és férfikajakban is nyertünk aranyat. Az éremtábla második helyén zártunk, és ha lenne olyan, hogy kvótaszerző verseny, abban is az élmezőnyben végeztünk volna a tizennyolcból tizennégy indulási joggal.
– Akkor folytassuk a feketelevessel: a férfi kenusok a maximális négyből csak egy kvótát gyűjtöttek, pedig előzetesen négyből négyet remélt tőlük.
– Valóban, ha ki kell emelnem, mi tetszett a legkevésbé a világbajnokságon, a kenu ezer páros szereplését mondanám. Nem az zavart, hogy kiestek, hanem hogy nem küzdöttek az utolsó leheletükig. Ebben a számban, valamint kétszáz egyesben a poznani világkupán lesz lehetőség a kvótaszerzésre, és nem is először fordul elő, hogy pótkvalifikációra kényszerülünk. Vajda Attila viszont hibátlanul felépített pályát ment, azzal maradéktalanul elégedettek lehetünk.
SZAVAZÁS
Hogyan értékeli a magyar kajak-kenu válogatott vb-teljesítményét?
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
– Tavaly a férfikajak szakág problémáiról szóltak a hírek, most nyolcból hét kvóta már zsebben, viszont érmet nem szereztek versenyzőink olimpiai számokban.
– Ha a tavalyi vébén lehetett volna kvalifikálni Londonra, csak két kvótánk lett volna, viszont akkor nyertünk érmet. Most a kvótaszerzés volt a cél. Úgy érzem, egyébként is előrelépett a szakág, és remélem, jövőre még tovább fejlődik. Most még nem látom, mely szám lehet a befutó olimpiai éremszerzés terén, de az ezer páros végezhetett volna előrébb, ha kicsit nagyobb szerencséje van – gondolok itt a szélre. Ezzel nem mentegetőzni szeretnék, de ha már értékelünk, igenis bele kell venni ezt a szempontot is, mert lelátóhoz közelebbi pályákon nagyon nehéz dolguk volt versenyzőknek a túloldaliakhoz képest. Kétszáz méteren pedig hajszálon múlik a siker, úgyhogy ott nem is érdemes jósolgatni.
– És a férfi négyes szereplése?
– A férfi négyes is teljesítette az elvárást, vagyis kvótát szerzett, de ha végignézzük, hogy az olimpiai bajnok, a világbajnok és az Európa-bajnok egység sem jutott A-döntőbe, felértékelődik a hetedik helyezés és a kvóta, mert utóbbi örömteli fegyvertény. Egyébként a számok is ezt mutatják, korábban általában hat-tíz nemzet szerzett érmeket, mostanra ez a szám huszonötre duzzadt. Ami minket illet, a szakágak kiegyenlítették egymást, ezért továbbra is azt mondom, összességében elégedett vagyok, ha viszont külön-külön vizsgálom az egyes számokat, látszik, hogy vannak erősebbek és kevésbé erősek, amelyeknek fel kell zárkózniuk.
| 94 ország jelezte részvételét |
| 88 ország versenyzői álltak rajthoz végül |
| 25 ország nyert érmet |
| 15 ország nyert aranyérmet |
– Abból a szempontból igen, hogy az ötszáz párostól többet vártunk, de nem élem meg tragédiaként a negyedik helyet. Van ilyen, tanulni kell belőle és menni tovább, ahogy a versenyzők is mondták – nem lehet mindig nyerni. Pénteken viszont a négyessel maximálisan elégedett voltam, mert nagyszerűen felépített pályát mentek a lányok, látszott az evezésükön, hogy ők fognak nyerni. Aznap egyébként is bejött az összes éremesély, méghozzá nem is akárhogyan: három aranyat nyertünk, abból kettőt olimpiai számban.
– Mi volt a legkellemesebb meglepetés a vébén?
– A férfi kajakpáros győzelme ötszázon, titkon reménykedtem az éremben, de a győzelem meglepett. És ha már a női négyesről beszéltünk, nagyon örülök, hogy sorozatban harmadik éve veretlenek vagyunk a számban.
| Elemzés a magyar csapat szegedi teljesítményéről: olimpiai számokban két győzelem (női K-4, C-1 1000 m) mellett egy második hely (női K-1 500 m) jött össze, igaz, háromban (K-1 1000 m, C-2 1000 m, C-1 200 m) döntőbe sem kerültünk. |
– Kétezer-hathoz képest milyen volt a hazai rendezésű vébé?
– A legjobban szervezett, legprofibb lebonyolítású világbajnokság volt a kétezer-tizenegyes az eddigiek közül, nagyszerű közönség előtt zajlott, úgyhogy biztosan minden résztvevő számára felejthetetlen élmény volt.
TOVÁBBI KAJAK-KENUS HÍREK ÉS ADAM VAN KOEVERDEN-INTERJÚ A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN!
| Ország | arany | ezüst | bronz |
| Németország | 6 | 2 | 3 |
| MAGYARORSZÁG | 6 | 1 | 3 |
| Kanada | 3 | – | – |
| Oroszország | 2 | 6 | 3 |
| Lengyelország | 2 | 2 | 3 |
| Fehéroroszország | 1 | 3 | 4 |
| Azerbajdzsán | 1 | 3 | – |
| Spanyolország | 1 | 1 | 2 |
| Románia | 1 | 1 | 1 |
| Litvánia | 1 | 1 | – |
| Ukrajna | 1 | – | 3 |
| Ausztria | 1 | – | – |
| Franciaország | 1 | – | – |
| Szlovákia | 1 | – | – |
| Új-Zéland | 1 | – | – |
| Nagy-Britannia | – | 3 | – |
| Svédország | – | 2 | – |
| Ausztrália | – | 1 | 2 |
| Bulgária | – | 1 | 1 |
| Csehország | – | 1 | – |
| Egyesült Államok | – | 1 | – |
| Dánia | – | – | 1 |
| Norvégia | – | – | 1 |
| Olaszország | – | – | 1 |
| Üzbegisztán | – | – | 1 |





