Kajak-kenu: a Duna megkoszorúzásával emlékeztek Kolonics Györgyre

2010.06.30. 20:10
Címkék
A 2008-ban, a pekingi olimpia előtt tragikus hirtelenséggel elhunyt kétszeres olimpiai bajnok Kolonics Györgyre emlékeztek a Duna megkoszorúzásával szerdán Fadd-Domboriban, a hajdani kiváló kenus nagy sikereinek egyik színhelyén azok a gyerekek, akik a „Táborozz a bajnokokkal!” kezdeményezés keretében a Tolna-megyei településen töltenek egy hetet, sok-sok sportolással.
A Kolonics György Alapítvány és a sporttábort szervező két kiváló versenyzőtárs, Kozmann György, s Csabai Edvin felajánlást tett: 20 kis vendéget, akik az árvíz sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kiskinizsről érkeztek, ingyen táboroztatnak Fadd-Doboriban. A gyerekek körében óriási sikert aratott a napi sportos program két sztárvendége: Pulai Imre, a szintén olimpiai és világbajnok kenus már a téli olimpiai részvételről, szánkós jövőjéről is mesélt, Vass Dóra pedig nem titkolta, hogy ott szeretne lenni a 2012-es londoni olimpiai mezőnyében, a világ legjobb rg-sei között.
Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
13 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
39 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
53 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája