S. TÓTH JÁNOS
2023.03.30 23:26 Frissítve: 2023.03.31 23:31

Ünnep? Garantálva! – S. Tóth János jegyzete


Zengett a Tüskecsarnok parkolója szerda este. Az épület hátsó bejáratától a Gyergyói HK csapatbuszáig sorfalat álltak a székely drukkerek, s minden edzőt meg jégkorongozót, aki a felszerelését cipelve megjelent az ajtóban, lelkesen megéljeneztek. Járt is az ünneplés a gyergyószentmiklósiaknak. Az Erste Liga döntőjének hatodik meccsén két harmad után 3–1-es vesztésre álltak, ha elbukják a mérkőzést, véget ér a Ferencvárossal vívott párharcuk, mert összesítésben már 3–2-re vezetett az FTC az egyik fél negyedik győzelméig tartó csatában. Az utolsó harmad azonban a Gyergyóé volt, fordított 4–3-ra, így először a közös magyar-romániai bajnokság történetében a hetedik (pénteken Gyergyószentmiklóson rendezendő) összecsapáson dől el az aranyérem sorsa.

A szerdai találkozóra szűknek bizonyult a hokimeccsekre 2500 nézőre hitelesített Tüskecsarnok. Fél órával a kezdés előtt kétségbeesett drukkerek próbáltak jegyhez jutni – esélytelenül. A biztonsági megfontolásokból üresen hagyott néhány széksortól eltekintve minden ülőhely gazdára talált, sőt a szektorok közötti lépcsőkön sem lehetett közlekedni, minden talpalatnyi helyen álltak vagy ültek. A rendezőknek azonban nem akadt dolguk – a lelátón a békesség volt az úr. Sőt, a mérkőzés befejezését követően a még helyükön maradó fradisták – csalódottság ide vagy oda – együtt énekeljék el a székely himnuszt a gyergyóiakkal. A „Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja / Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” strófazáró sorokba mintha a csarnok falai is beleremegtek volna…

A Fradi hajdani klasszis csatárai, Pindák László és Hudák Gábor, az UTE korábbi szakosztályvezetője, Joós Zoltán és a lilák zseniális bekkje, Kovács Csaba, a gyergyóalfalui illetőségű, a rég megszűnt gyergyói klub, a Progym mellett a jászberényi Lehel HC-ben, Dunaújvárosban és Újpesten is hokizó Vargyas László vagy éppen a Bp. Építők, a BVSC és a Sziketherm egykori játékosa, Szilassy Béla (nem mellesleg a Gyergyó vezetőedzőjének édesapja) – tényleg csak néhány ismert név azok közül, akik a helyszínen nézték végig a finálé hatodik csatáját. Még egy adalék ahhoz, hogy miközben manapság már a serdülőjátékosok is jobban korcsolyáznak, sokszor a kölyköknek is jobb a bottechnikájuk, mint volt a sportág hazai hőskorának nyitott pályáin felnőtt legendáinak, egyvalami nem változott mifelénk a sportágban: a hokis közösség napjainkban is nagy családot alkot határon innen, határon túl.

A Fradi eddig kétszer (2020-ban a Csíkszeredával megosztva) volt a Mol/Erste Liga bajnoka, a Gyergyói HK története első aranyérmére hajt. Megtippelhetetlen, hogy a pénteki, hetedik összecsapás után melyik együttes viszi haza a legjobbnak járó trófeát. Ám bárhogy is alakul az eredmény, ez az este garantáltan a magyar hoki újabb ünnepe lesz.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2023.06.05 18:20:14

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A magyar drukkerek mintha azt üzennék ezzel az eredménytől teljesen független buzdítással: nem baj, hogy bucira vernek, mi így szeretünk benneteket... Nem veszik figyelembe, hogy nagyon megváltozott idehaza a jégkorong helyzete, egyre jobb az infrastruktúra, egyre több pénz került be a sportág vérkeringésébe, a mostohagyerek-szerepről már régen nem lehet beszélni.

2023.05.24 00:36:53

Jégkorong nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Olyan közel kerültünk, hogy meghosszabbítsuk élvonalbeli tagságunkat, mint korábban még soha.

2023.05.22 19:23:41

Jégkorong nemzetisport.hu

Sofron Istvánék 3–1-re is vezettek, mégsem sikerült nyerniük Ausztria ellen.

2023.05.19 14:07:42

Jégkorong nemzetisport.hu

A világelső házigazda a harmadik harmadban öt gólt ütött a magyar hokiválogatottnak, így 7–1 lett a vége.