Tolvanen elköszönt a fehérváriaktól

Vágólapra másolva!
2010.03.27. 14:12
null
Tolvanen sok sikert kívánt a Volánnak (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Fejér Megyei Hírlap információja szerint Jarmo Tolvanen nem marad a SAPA Fehérvár AV 19 jégkorongcsapatának vezetőedzője. A finn szakember a szezonzáró ebéd után köszönt el a csapattól. Hivatalosan azonban még mindig ő a Volán szakvezetője.

Az 54 éves finn szakember tavaly májusban szerződött a fehérvári klubhoz, amely története során az ő irányításával jutott be az EBEL (osztrák jégkorong-bajnokság) rájátszásába – ahol aztán az első körben 4–1-re elveszítette a Vienna Capitals elleni párharcot –, majd megnyerte a Volánnal a csapat történetének 11. magyar bajnoki címét.

„Nagyon köszönöm a menedzsmentnek, a szponzoroknak, a technikai stábnak és elsősorban a játékosoknak az egész éves munkát és a sok segítséget, amelyet kaptam tőlük. Nagyon érdekes szezon van a hátunk mögött. Egy sportklub életében mindig vannak jobb és rosszabb időszakok egyaránt, azt hiszem, nekünk előbbiből volt több, és bízom benne, hogy évek múltán is sok szépre emlékezünk. Sok sikert kívánok a csapatnak és a játékosoknak, s mivel ez hoki, lehet, hogy többekkel, egyszer, valahol még találkozunk és együtt dolgozunk" – nyilatkozta Tolvanen az fmh.hu-nak.

A finn edző tehát elköszönt, ám hivatalosan még nem történt meg a szakítás a klub és közte.

Legfrissebb hírek

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
4 perce

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
4 perce

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
27 perce

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
49 perce

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
59 perce

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon szupersprint ob: Dobi Gergő és Szobácsi Laura nyert Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik