Szenzációs Volán-siker a bajnok otthonában

Vágólapra másolva!
2012.01.24. 21:33
null
Vas Márton nyitotta a Volán-gólok sorát (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
A Sapa Fehérvár AV 19 egészen elképesztő teljesítményt nyújtva 7–1-re győzött a címvédő Red Bull Salzburg otthonában az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) középszakaszának 2. fordulójában.

 

Az első hat percben a Volán kétszer, a Salzburg egyszer került emberelőnyben, de mindkét csapat lassan, körülményesen támadott, így nem született gól. Ami nem ment fórban, az sikerült azonos létszámban: a 10. percben a saját harmadunkban szereztünk korongot, és a gyors kontratámadás végén Harlan Pratt passzából Vas Márton volt eredményes. 0–1

A folytatásban továbbra is a hazaiak játszottak fölényben, ám ez nagy helyzetekben nem mutatkozott meg, a fehérvári ellentámadásokban viszont folyamatosan ott volt a veszély.

A második játékrész közepén az ellenféltől érkezett a segítség, ugyanis elcserélték magukat az osztrákok, túl sokan voltak a jégen, így emberhátrányba kerültek. Ezt ezúttal már nem úszták meg, Vas átadását Mihály Árpád váltotta gólra. 0–2

Másfél perc múlva Pratt, Ryan és Palkovics száguldott a Red Bull kapuja felé, a korong ilyen sorrendben járt botról botra, Palkó pedig könnyedén mattolta Thomas Hönecklt. 0–3

A magyar csapatból ezután Horváth Andrást és Sikorcin Ladislavot is kiszórták két percre, de a salzburgiak játékát továbbra is a tanácstalanság jellemezte, passzaikba rendre hiba csúszott, amikor pedig kellett, akkor Bálizs Bence hárított.

A fehérvári csoda a záró játékrész elején tovább folytatódott, valószínűleg ekkor már egyáltalán nem hittek a szemüknek a hazai szurkolók, rövid idő alatt ugyanis újabb két gólt kaptak kedvenceik. Előbb az Orbán Attila lövése utáni kipattanóra érkezett jól Mihály, majd Juray Durco elékészítéséből Sofron István volt eredményes. 0–5

Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy idénybeli harmadik salzburgi fellépését már nem bukja el a Volán, sőt! Az EBEL utóbbi két kiírásának bajnoka teljesen szétesett, Ladányi Balázs szólója után Hönecklt védett ugyan, de a kipattanóra ezúttal is magyar játékos, nevezetesen Sofron érkezett. 0–6

Thomas Rafflnak köszönhetően a Red Bull elkerülte a lenullázást, ám a végszó a fehérváriaké volt, Ladányi távoli lövésével ugyanis nem bírt Höneckl, így 1–7 lett a vége, a bajnokot óriási verésben részesítette Kevin Primeau csapata!

JÉGKORONG, EBEL
KÖZÉPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
RED BULL SALZBURG (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV19 1–7 (0–1, 0–2, 1–4)
Salzburg, 1653 néző. V: Veit (osztrák), Trilar, Hribar (mindkettő szlovén), Siegl (osztrák)
SALZBURG: Höneckl – M. Trattnig, Welser, Regier, Abid, Bois – Lynch, Heinrich, T. Raffl, Earl, Latusa – Reitz, Kavanagh, Kristler, Schiechl, Aubin – Pöck, Mühlstein, Puschnik, Brucker, Hofer
FEHÉRVÁR: BÁLIZS – Horváth A., Durco, SOFRON, VAS M., LADÁNYI – DaCosta, PRATT, Palkovics, Ryan, Klassen –Sille, Orbán, Kovács Cs., Sikorcin, MIHÁLY Á. – Hetényi P., Benk, Láda B., Magosi
Gól: 9:59: Vas M. (Benk, Pratt, 0–1). 28:10: Mihály Á. (Vas M. – emberelőny, 0–2). 29:26: Palkovics (Pratt, Ryan, 0–3). 40:30: Mihály Á. (Kovács Cs., Orbán, 0–4). 41:14: Sofron (Durco, 0–5). 47:03: Sofron (Ladányi, 0–6). 51:13: T. Raffl (Puschnik, Schiechl, 1–6). 56:43: Ladányi (Sofron, 1–7)
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
 
További eredmények. Felsőház: Klagenfurt–Zagreb 4–5, Linz–Ljubljana 4–0. Alsóház: Graz–Villach 4–0, Jesenice–Vienna 1–4

 

A KÖZÉPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Linz 2
2
6–0 8 (4)
2. Zagreb 2
1 1 5–6 5 (3)
3. FEHÉRVÁR 2
2

11–3 4 (0)
4. Klagenfurt 2
1 1
10–9 3 (1)
5. Salzburg 2
2
5–13 2 (2)
6. Ljubljana 2
2 2–8 0 (0)
Zárójelben az alapszakaszban kapott bónuszpontok.
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
1 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
1 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
3 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
4 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
4 órája
Ezek is érdekelhetik