Kiütéses Vasas-siker Dunaújvárosban

Vágólapra másolva!
2010.03.15. 20:23
null
Hatszor örülhettek a Vasas játékosai (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Két szétlövéses mérkőzés után ezúttal egy sima következett: a Vasas Bp. Stars már az első harmadban eldöntötte a Dab.Docler elleni jégkorong ob I elődöntő harmadik találkozóját, és végül 6–2-re nyert.

A Vasas nem sokáig bánkódott azután, hogy a dunaújvárosiak visszavették a pályaelőnyüket, és már a mérkőzés elején nekiesett a házigazda csapatnak. Az első gólra sem kellett sokat várni, hiszen már a 35. másodpercben előnyhöz jutott a fővárosi együttes, miután Gröschl Tamás passzát Kangyal Balázs váltotta gólra (0–1).

Alig egy perccel később ismét örülhettek a vendégek, Berta Ákos találata után (0–2), majd még az első játékrész előtt Szirányi Bence háromgólosra növelte a különbséget (0–3). Ezt követően a hazaiak mestere kapust cserélt, Peter Sevela helyére Kiss Tamás állt be.

Sokkal jobban Kiss sem járt, hiszen Holéczy Roger kétszer is mattolta – igaz, mindkétszer emberelőnyben –, így Kevin Korol kettő közötti találata csak szépségtapaszként szolgált, a Vasas fölényes, 5–1-es előnnyel várta a második harmadot.

A második harmad elején az első játékrészről átnyúló kettős emberhátrányt védekezett ki az időközben visszaálló Sevela vezetésével a hazai csapat, és csupán egy gólt láthatott a publikum, Kurt Macsweyn találatával háromgólosra csökkentette a hátrányt (2–5).

A záró játékrészben még Ennaffati Omar is beköszönt, a Vasas így végül 6–2 nyert. A fővárosiak tehát  ismét megszerezték a pályaelőnyt, és ha szerdán hazai pályán nyernek, bejutnak a döntőbe.

JÉGKORONG OB I 
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Dab.Docler–Vasas Bp. Stars 2–6 (1–5, 1–0, 0–1)
A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1–2

 

Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
7 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
7 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
8 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
8 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
8 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
8 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik