Jégkorong: Fodor Szabolcsban maradt hiányérzet a Kontinentális Kupa miatt

2023.12.27. 19:14
null
Fodor szerint a harmadik minitornában talán több volt, mint amit kihozott belőle csapata (Fotó: Dömötör Csaba)
Fodor Szabolcsban, az Erste Ligában listavezető Ferencváros jégkorongcsapatának vezetőedzőjében maradt némi hiányérzet a Kontinentális Kupa-szereplés miatt, de úgy véli, együttesének sikerült visszatérnie a győztes útra.

Az FTC idén harmincadik alkalommal hódította el a magyar bajnoki címet, majd ezüstérmesként zárt az Erste Ligában. Ezt követően sok új játékos érkezett, akiket a korábbi tapasztalatoknak köszönhetően sikerült beépíteni az együttesbe és megnyerték a Szuperkupát, jelenleg pedig egygólos előnyből várják az Újpest elleni visszavágót a Magyar Kupa négyes döntőbe jutásért. A tabella élén hétpontos előnyt alakítottak ki, de a Kontinentális Kupa miatt kettős érzései vannak Fodornak.

„Magabiztos második körös továbbjutás után a harmadik körben, a legjobb nyolc között novemberben Cortinában megmentettük a becsületünket két vereség után a hazaiak elleni hosszabbításos győzelemmel a zárónapon, de talán abban a minitornában egy picit több volt, annak ellenére, hogy egy rendkívül erős csoportról beszélünk, komoly európai csapatokkal kellett felvennünk a harcot” – értékelt Fodor az FTC honlapján.

Hozzátette, ha az első meccsen a lengyelek ellen egy kicsit határozottabbak, akkor sikerülhetett volna bejutni a négyes döntőbe. Hazai viszonylatban egy tízmeccses győzelmi sorozat következett, ami a vezetőedző szerint a csapatok játékerejét tekintve komoly teljesítmény.

„December elején jött két vereség, itt már lehetett érezni, hogy kicsit elfáradtunk, jókor jött a válogatott szünet, de azóta az Újpest elleni Magyar Kupa-meccsel ismét sikerült visszatérni a győztes útra, újult erővel tudtunk nekivágni az év végi óriási menetelésnek” – mondta.

Fodor elmondása szerint „kellemes teher” a nemzetközi sikeres szereplés, emiatt óriási rajtuk a teher és a ritmus is más, de „bár minden évben ilyen kihívással szembesülnénk”.

A listavezető Ferencváros csütörtökön a Gyergyói HK-t fogadja, pénteken pedig Debrecenbe látogat az Erste Liga alapszakaszában.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
7 órája

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
8 órája

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
9 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
10 órája

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
12 órája

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
12 órája

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
15 órája

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
15 órája