Az Alba Volán kiszámolta a Ferencvárost

Vágólapra másolva!
2010.03.14. 20:24
null
Budai Krisztián (FTC) többször kiszolgáltatott helyzetben volt, tizenegyszer kapitulált volt csapata ellen (Fotó: Havran Zoltán, NS-archív)
Címkék
Az élvonalbeli jégkorongbajnokság elődöntőjében a címvédő Sapa Fehérvár AV 19 hazai pályán könnyedén nyert a Ferencváros ellen A fehérváriak az egyik fél harmadik győzelméig tartó versenyfutásban 2–0-s előnyre tettek szert és már csupán egy győzelem választja el őket a döntőbe jutástól. A két együttes legközelebb kedden, Pesterzsébeten mérkőzik meg egymással, a szombati első összecsapáson a Volán 6–3-as sikert aratott a XX. kerületben.

Amint arra számítani lehetett, és ami a két együttes szombati összecsapásán gólokban nem mutatkozott meg: osztálybeli különbség volt a két együttes között.

A Ferencváros az első felvonásban lényegében teljesen beszorult a saját harmadába, és védekezni kényszerült – aztán a hátralévő időben sem nagyon tett másként –, de a házigazdák így is átlagban ötpercenként megadásra késztették őket.

A második játékrészben végképp edzőmérkőzés jelleget öltött a találkozó, a válogatott védő, Horváth András már második emberelőnyös gólját szerezte.

A záró részben váratlanul sokáig tartotta az eredményt a másodikban emberelőnyt értékesítve becsületgólig jutó vendégcsapat, de a fehérváriak az 56. percben két gólt is lőttek – Horváth már harmadszor volt eredményes –, így a hajrában kiütésessé tették győzelmüket.

 OB I, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
SAPA FEHÉRVÁR AV 19–FTC-MONEYGRAM 11–1 (4–0, 4–1, 3–0)  
Székesfehérvár, 2500 néző. V: Németh M., Nagy A., Soós, Deák
FEHÉRVÁR: Hetényi – ANDERSSON, Ackeström, Palkovics, VAS M, Ladányi – HORVÁTH A., Tokaji, KOVÁCS CS., FEKETE D. –Vas J., Jobb, Bornhammar, Nagy G., SOFRON – KÓGER D., Maklári, Benk, Martz, Mihály, Vaszjunyin. Edző: Jarmo Tolvanen
FTC: Budai K. – Székely-Mádai, Hucko, Hegyi II., Feil A., McClaughlin – Flinta, Kauttonen, Marosi, Hoffmann, Schellin – Holló, Nagy R., Rajz A. Fekete Sz., Nagy L. – Barabás, Ványi, Molnár Á., Gergely Zs., Szilágyi. Edző: Szergej Oreskin
Gólok: 4:18 Bornhammar (Andresson, Kovács Cs. 1–0), 11:31 Horváth A. (Tokaji 2–0 – emberelőnyből), 15:22 Kovács Cs. (Fekete D., Andersson, 3–0), 18:51 Vas M. (Nagy G. 4–0), 20:10 Palkovics  (Ackeström, Vas M. 5–0),  22:04 Sofron (Kóger D., Vaszjunyin 6–0 – emberelőny), 25:58 Horváth A. (Benk, Martz 7–0 – emberelőny), 35:39 Fekete Sz. (Rajz A., Nagy L.  7–1 – emberelőny), 36:07 Sofron (Kóger D., Vaszjunyin 8–1), 55:06 Vas M. (Ladányi, Palkovics 9–1 – emberelőnyből), 55:34 Horváth A. (Fekete D., Kovács Cs. 10–1), 57:19 Palkovics (Horváth A., Kovács Cs. 11–1)
Kiállítások: 6 perc+10 perc fegyelmi (Ladányi), ill. 16 perc
MESTERMÉRLEG
Jarmo Tolvanen: – A játékosaim tudták, hogy mit rontottak el tegnap, nagyon örülök, hogy erre pozitívan reagáltak. A mai mérkőzésen már három jó harmadot tudtunk játszani, ennek ellenére kedden nehéz feladat vár ránk. A rájátszásban a harmadik mérkőzés a legnehezebb, de szeretnénk a sorozatot befejezni.
Szergej Oreskin: – Csodát nem is vártunk, mindenki láthatta, hogy nagy különbség volt a profi és az amatőr csapat között. Ma a Volánon is volt egy kis nyomás, hiszen hazai pályán játszott, ezt ennek megfelelően komolyan is vette. Úgy gondolom, hogy Magyarországon nincs ellenfele a fehérvári csapatnak. 
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Volán javára
Korábban
VASAS BP. STARS–DAB.DOCLER 3–4 (0–1, 0–1, 3–1, 0–1) – szétlövéssel
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
7 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
7 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
8 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
8 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
8 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
8 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik