Korongosaink szétlövés után bukták el a dániai utazást

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2012.11.11. 17:14
null
A vasárnapi győzelem már továbbjutást jelent (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
Címkék
A Budapesten zajló olimpiai előselejtező harmadik fordulójában a magyar jégkorong-válogatott szétlövés után kapott ki Hollandiától. Hiába lőttünk a meccsen hat gólt, védelmünk és kapusunk is sebezhető volt, így vasárnapi riválisunk jutott tovább a selejtezőre.
JAPÁNBÓL A BRITEK JUTOTTAK TOVÁBB

A Japánban zajló előselejtező 3. fordulójában a továbbjutásról döntő mérkőzésen a britek egy góllal nyertek a házigazdák ellen, akik a torna harmadik helyén zártak, miután Dél-Korea legyőzte Romániát.

Eredmények itt!

Az első két fordulóban Litvánia és Horvátország legyőzése sem jelentett gondot. A hollandok előbbieket héttel (9–2), utóbbiakat hattal (8–2) verték meg.

Mi még ennél is többet, plusz tizenhetet hoztunk ki a két mérkőzésből. A litvánok megúszták néggyel (5–1), a horvátok viszont még sokáig emlegetik majd a mínusz tizenhármat (13–0), bár az is lehet, egészségük megérzése érdekében gyorsan elfelejtették.

A mieink egészen szokatlan, fekete szerelésben korcsolyáztak ki a kezdéshez, amely előtt a szövetség hat olyan játékostól köszönt el a hazai közönség előtt, akik idén, vagy tavaly hagytak fel aktív pályafutásukkal, miközben oly' sokat tettek a magyar jégkorongért, sokszoros válogatottként is. Ők hatan, Palkovics Krisztián (221-szeres válogatott), Svasznek Bence (161), Majoross Gergely (157), Holéczy Roger (66), Jánosi Csaba (54) és Ondrejcik Rastislav (22) ott lehetett a nemzeti együttes tagjaként a 2009-es, svájci rendezésű A-csoportos vb-n.

1. harmad

1–5. perc Intenzív letámadással kezdtek a hollandok, nem hagytak kibontakozni minket, bő másfél percig a félpályát nem tudtuk átlépni. De azután csak magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, előbb Sikorcin Ladislav lőtt, majd Ladányi Balázs passz helyett suhintott kapura egyet cselesen. A nagy elánnal kezdő hollandok egyre inkább a saját harmadukban kényszerültek védekezni. Negyedik sorunk okozta a legnagyobb zavart: Kóger Dániel egyedül megtartotta a korongot vagy fél percig, majd Benk András passzát Magosi Bálint pöckölte közelről kapura, Ian Meierdres azonban hárított. Miként Mihály Árpád próbálkozásánál is.

KIJEVBEN AZ UKRÁNOK SIMÁN HOZTÁK A PAPÍRFORMÁT

Az ukrajnai jégkorong olimpiai előselejtező harmadik fordulójában a továbbjutásról döntő ütközetben a házigazdák simán igazolták a lengyelek elleni papírforma fölényüket, és százszázalékos teljesítménnyel bejutottak a következő fordulóba.

Eredmények itt!

6–10. perc A mieink tempós játékkal gyorsan érvényre juttatták az osztálykülönbséget. Csak a hazai gól hiányzott, de nagyon érett. A 9. percben fórhoz jutottunk, amit hamarjában gólra váltottunk. A hollandok elcserélték magukat, nálunk viszont az elhozott buli után Hári Jánoshoz került a korong, aki a kapu elé forgott, és második szándékkal a kapus alatt betolta azt a rendeltetési helyére. 21 mp telt el a kiállításból.

11–15. perc Picit rendezettebbé vált a hátrányba kerülő holland együttes, amely támadásvezetéssel is megpróbálkozott ugyan, de a veszélyes lövés a miénké, név szerint Sikorciné volt. Meierdresnek kellett védenie. Kellett volna Bálizs Bencének is, de nem tudott. Egyenlítettek a vendégek. Egy bal oldalról középre tett korongot a jó ütemben érkező Marco Postma vágott be kapásból. A folytatásban a korongot a plexin átemelő Horváth András jutott a kiállítás sorsára, a válogatott pedig emberhátrányban volt kénytelen védekezni. Amit aztán sikerrel le is hozott, Vas János kis híján ziccert vihetett.

16–20. perc Keményedett a mérkőzés, sok volt az ütközés, de egy jó ütemű közbeszúrás kellett a hollandok második góljához. Jordy van Oorschot lőtt a kapunk elé egy korongot, ahol éles szögből, a röviden helyezkedve Ivy van den Heuvel tolt bele több mint bravúrosan. Először játszhattunk hátrányban a tornán, amire jól reagáltunk. Második veszélyes akciónkat némi csetepaté és két páros kiállítás zárta a holland kapu előterében. A létszám így maradt öt az öt ellen. Egy perc sem volt hátra a harmadból, amikor újabb holland gól jelentett hideg zuhanyt. Védőink nagyon rosszul helyezkedtek, már Tony Demelinne is ziccert lőhetett, Bálizsban azonban elakadt a korong, viszont kijött, így a szemfüles Kevin Bruijstennek nem okozott nehézséget közelről a kapunkba találni (1–3).

Csúcsforgalom: tömegjelenetekben és keménykedésben sem volt hiány (Fotó: Mirkó István)
Csúcsforgalom: tömegjelenetekben és keménykedésben sem volt hiány (Fotó: Mirkó István)

2. harmad

21–25. perc Fórban játszva Vas Jánossal erősödött az első sor, de a gólt a csere után lőttük. Tokaji Viktor kapáslövése lejött a holland kapusról, Hári lefoglalta a védőket, akik nem tudtak felszabadítani, így az érkező Sikorcin éles szögből megtalált az utat a kapuig. Nem sok időnk maradt az ünneplésre: Orbán Attilát fogásért állították ki, majd Raphael Joly a saját lövése utáni lecsorgóra ment – keresztül az egész magyar védősoron –, és lőtt az üres kapuba. Csupán 15 mp pergett le az emberelőnyből.

A SELEJTEZŐ CSOPORTBEOSZTÁSA
D–csoport, Bietigheim-Bissingen (Németország): Németország (10. hely a világranglistán), Ausztria (15.), Olaszország (16.), Hollandia (24.)

E–csoport, Riga (Lettország): Lettország (11.), Franciaország (14.), Kazahsztán (17), Nagy-Britannia (21.)

Fcsoport, Vojens (Dánia): Dánia (12.), Fehéroroszország (13.), Szlovénia (18.), Ukrajna (20.)
Játéknapok: február 7–10.

Már olimpiai résztvevők

Acsoport: Oroszország (1.), Szlovákia (6.), Egyesült Államok (7.), selejtező 3.
Bcsoport: Finnország (2.), Kanada (5.), Norvégia (8.), selejtező 2.
Ccsoport: Csehország (3.), Svédország (4.), Svájc (9.), selejtező 1.

26–30. perc Jó tempót diktáltunk, de helyzetet csak egyet dolgoztunk ki. Az viszont ziccer volt, de a kapás lövés nem jött össze. Szerencsére a hollandoknak sem, akik a kapunk fölé tüzeltek.

31–35. perc Akadozott a gépezet, ezen csak egy váratlan egyéni megmozdulás segített, mint amilyen Mihály gólját előzte meg. A Volán honosított támadója két védőt cselezett ki, majd a jobb szélről középre érve elegánsan, és védhetetlenül lőtte ki a kapu bal oldalát. Sok helyváltoztatással dolgoztunk az egyenlítésért, szorongattuk a narancsosokat.

36–40. perc Ennek meg is lett az eredménye: Vas Márton egyenlített. Ladányi a holland kapust, az ismétlésnél Sofron a kapu mögötti palánkot találta el, de a korong éppen így került a kapusvasnál árválkodó csatártárs elé, aki centikről behúzta azt. A végjátékban meglehetett volna az újabb magyar találat, legalábbis mezőnyfölényünk megvolt ehhez, a harmadik harmadot azonban egálról kezdhették a felek (4–4).

3. harmad

41–45. perc Alig telt el egy perc, Mihálnak kellett kiülnie a büntetőpadra. Sok veszélyt nem jelentettek a hollandok ebben az időszakban, simán kivédekeztük a hátrányt. Kétszer is lendületesen érkezett magyar támadó a holland kapu elé - előbb Vas János, majd Sikorcin -, a másodiknál testre ütés miatt emberelőnyhöz jutottunk.

46–50. perc Tokaji blokkolt lövését tudtuk felmutatni a rendelkezésünkre álló két percben, ami nem volt túl sok. Viszont lendületet kaptunk, amit öt az öt ellen is meg tudtunk őrizni. A kósza holland támadás aztán ismét vendéggólt eredményezett. Nick de Jong jobbról, a palánk mellől elengedett lapos, nem túl erős lövésére későn térdelt le Bálizs, így a korong köténybe suhant át a gólvonalon.

51–55. perc A vérszemet kapó, és nem fáradó hollandok erőszakosan letámadtak, végül Bartalisnak kellett kiülnie a büntetőpadra. Ebben a két percben kiszenvedtük azt, hogy az eredmény ne változzon, a rivális sokat lőtt, Bálizsnak is akadt dolga rendesen, de ezúttal nem volt kipattanó és lecsorgó sem. Kész szerencse... Az viszont nem az volt, ahogyan egyenlítettünk. Hári meghúzta a balszélt, jól játszott középre, ahol az érkező Vas János kapásból becsapta a korongot.

56–60. perc A publikum ki sem tapsolhatta magát, máris megszereztük a vezetést. A bedobásból akciót vezettünk, Ladányi pedig eladta a jég alatt behúzott korongot köténybe. Már csak Sikorcin kiállítását kellett túlélnünk, és még két percet. De nem sikerült: Jordy van Oorschot kilőtte a bal felsőt. A végén 1:20-ig emberelőnyben játszhattunk, de hiába nyomtunk, nem tudtuk beküzdeni a hetedik találatunkat, jöhetett a túlóra (6–6).

Hosszabbítás

61–65. perc Gyorsabbak és kapura veszélyesebbek voltunk ugyan, de gólt ugyanúgy nem lőttünk, ahogyan az ütközésekre építő rivális (6–6).

Szétlövés

A hollandoké volt a kezdés, Postma nagyképű cselébe Bálizs odaszúrt bottal. Sajnos Hárinak sem jött a gól, Hagermeijernek viszont igen. Miután Kovács is hibázott, Kars büntetője döntött (6–7).

Jelenleg még 21 csapat van versenyben, kilenc már biztos olimpiai résztvevő, további tizenkettő közül három jut még ki Szocsiba. A világranglista első 21 nemzete közül csak egy búcsúzott már – tizennyolc ugye eleve kiemelt volt –, a 19. magyar. Japánban a britek (21.), míg Kijevben az ukránok (20.) igazolták a világranglistán elfoglalt helyezésük alapján a papírformát. Csak nekünk nem sikerült.

„EZT A MECCSET A VÉDEKEZÉSBEN BUKTUK EL”

MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 6–7 – SZÉTLÖVÉSSEL

(A Digi Sport felvétele)

JÉGKORONG, OLIMPIAI ELŐSELEJTEZŐ, BUDAPEST
G-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 6–7 szétlövés után (1–3, 3–1, 22, 00, 01)
Budapest, Papp László Sportaréna, 6500 néző Vezeti: Jonak (szlovák), Blaha (cseh), Dalton (brit)
MAGYARORSZÁG: Bálizs – Hetényi P., Horváth A., Sofron, Vas M., Ladányi – Hegyi Á., Szélig, Vas J., Hári, Mihály Á. – Pozsgai, Tokaji, Bartalis, Sikorcin, Kovács Cs. – Orbán, Kóger, Benk, Magosi, Galanisz. Mb. szövetségi kapitány: Diego Scandella
HOLLANDIA: Meierdres – de Jong, van Oorschot, van den Heuvel, Bastings, Hagermeijer – van de Velden, Willemse, M. Bruijsten, K. Bruijsten, Demelinne – van Lieshout, Overweg, Joly, Kars, Postma – Turpin, van Hulten, Wurm, Houkes. Szövetségi kapitány: Barry Smith
Gólszerző: 8:17 Hári (Sikorcin, Tokaji – ee., 1–0), 11:59 Postma (Joly, Kars – 1–1), 15:38 van den Heuvel (Bastings, van Oorschot – 1–2), 19:16 K. Bruijsten (M. Bruijsten, Demelinne – 1–3), 21:19 Sikorcin (Hári, Tokaji – ee., 2–3), 23:00 Joly (Postma – ee., 2–4), 31:03 Mihály (Vas J., Hegyi Á. – 3–4), 36:28 Vas Márton (Ladányi, Sofron – 4–4), 48:50 de Jong (Joly – 4–5), 54:44 Vas J. (Hári, Kóger – 55), 55:04 Ladányi (Vas M. – 6–5), 58:30 van Oorschot (Demelinne, Willemse – 6–6), 65:00 Kars (győztes büntető 6–7)
Kiállítások: 14, ill. 12 perc
KORÁBBAN
Horvátország–Litvánia 1–3 (1–2, 0–0, 0–1)
A VÉGEREDMÉNY
1. Hollandia 3 2 1 24–10 +14 8
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 24– 8 +16 7
3. Litvánia 3 1 2 6–15 –9 3
4. Horvátország 3 3 3–24 –21 0
Legfrissebb hírek

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
10 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
33 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
47 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik