Jégkorong: a horvátok csak kettővel kaptak ki Litvániától

2012.11.11. 16:00
Címkék
A Budapesten zajló olimpiai előselejtező harmadik fordulójában a litván jégkorong-válogatott szűken nyert Horvátország ellen. A házigazda magyar együttes 17:30-tól játszik Hollandia ellen – az összecsapást a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti –, amely találkozó arról hivatott dönteni, hogy a százszázalékos teljesítménnyel álló két együttes közül melyik végez a csoport első helyén, és jut tovább a dániai selejtezőre, ahol a házigazdák mellett Fehéroroszországot, valamint Szlovéniát kell(ene) megelőzni az olimpiai részvételért.

Már a harmadik perc végén vezetésez jutottak a horvátok, de előnyük mindössze két és fél percig tartott, miután a litvánok az első fórjukból egy perc alatt egalizáltak. A harmad közepére aztán már érvényesült a papírforma: Litvánia volt előnyben. De hiába mindez – nem beszélve a tudásbeli különbségről –, a szombaton éppen ellenünk oly' súlyos vereséget szenvedő horvátok nem zuhantak össze. Remekül tartották magukat – és az egygólos hátrányukat –, fegyelmezett védekezéssel nem engedték el meglépni a mezőnyfölényben játszó ellent. Sőt, ha a 37. percben Janko Kucera értékesíti a büntetőt – érdekes, hogy mindegyik játéknapra jutott legalább egy rávezetés –, akkor még nyíltabbá tehették volna az összecsapást.

Mintha a három sorral érkező horvátok csak erre a fellépésre tartalékolták volna magukat, korábban nem látott sebességgel közlekedtek, persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy ehhez kellett egy ellenfél is. Amely hiába lőtt nagyságrendileg dupla annyit kapura, mint az ellen (52 litván és 27 horvát lövést jegyezhettek fel a statisztikusok), csak kétgólos különbséggel győzött, és végzett a torna harmadik helyén. A végjáték ugyan parázsra sikerült, a kapusukat levivő horvátok nagy tűzijátékot rendeztek a litván kapu előtt, de végül ők húzták a rövidebbet, és a rivális 14 másodperccel a vége előtt bebiztosította győzelmét.

A két csapat számára ezzel befejeződött az olimpiai selejtező, a Szocsiban történteknek legfeljebb nézői lehetnek, részesei nem. Nem mintha ebben bármelyikük is reálisan bízhatott volna…

OLIMPIAI ELŐSELEJTEZŐ, G-CSOPORT, BUDAPEST
3. FORDULÓ
Horvátország–Litvánia 1–3 (1–2, 0–0, 0–1)
Gólszerzők: 2:58 Lazic (1–0), 5:20 Verenis (Alisauskas, Bogdziul – ee., 1–1), 10:25 Kazlauskas (Aliukonis, Visockas – 1–2), 59:46 Verenis (Alisauskas – üres kapu, 1–3)
KÉSŐBB
Magyarország–Hollandia
AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 2 2 18– 1 +17 6
2. Hollandia 2 2 17– 4 +13 6
3. Litvánia 3 1 2 6–15 –9 0
4. Horvátország 3 3 3–24 –21 0

 

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
26 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
30 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
34 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
48 perce

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
49 perce

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
1 órája