Jégkorong ob I: a Volán a legerősebb keretével megvédené a címét

2012.03.02. 11:24
Címkék
Azzal, hogy búcsúzott az osztrák jégkorongliga (EBEL) negyeddöntőjében a Fehérvár, mostantól maximálisan az ob I-re koncentrálhat.
Ocskay Gábor szakosztály-igazgató nem titkolta a csalódottságát. Kiemelte: az EBEL alap- és középszakasza után joggal lehetett bízni abban, hogy sikerül a rájátszás első köréből továbbjutni. Erre egyébként a klub történetében még nem volt példa.„A Ljubljana úgy keverte a lapokat, hogy minket kapjon, mert úgy érezte, ellenünk több esélye lehet, mint bármelyik osztrák csapattal szemben – sajnos bejött a számítása. Nem volt vezéregyéniségünk, úgy sodródtunk, ahogy a hullám dobálta a hajónkat – mondta Ocskay, aki jelezte: most az az új cél, hogy legerősebb keretükkel megvédjék a magyar bajnoki címüket, és sorozatban tizedik alkalommal legyenek győztesek. – Ez a cukor nem annyira ízlik a számban.”

Eddig a Volán tartalékcsapata szerepelt a hazai pontvadászatban, a legjobbak az EBEL-ben játszottak.
A 12-szeres bajnok, 2003 óta mindig aranyérmes Fehérvár az ob I elődöntőjében a Mol Liga-győztes Dab.Doclerrel találkozik, míg a másik ágon a Miskolci Jegesmedvék csapata a Ferencvárossal csatázik. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcok játéknapjai: március 8., 9., 11., és ha szükséges: 12., 13.

A négy győzelemig zajló döntősorozat első napja március 18.
A 12-szeres bajnok, 2003 óta mindig aranyérmes Fehérvár az ob I elődöntőjében a Mol Liga-győztes Dab.Doclerrel találkozik, míg a másik ágon a Miskolci Jegesmedvék csapata a Ferencvárossal csatázik. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcok játéknapjai: március 8., 9., 11., és ha szükséges: 12., 13.

A négy győzelemig zajló döntősorozat első napja március 18.

Legfrissebb hírek

Kiesett Szöulban a Bondár, Stollár kettős

Tenisz
9 perce

Budapest a tizenötödik a sportvárosok rangsorában

Egyéb egyéni
27 perce

Triatlon: Katona Korinna volt a legjobb

Utánpótlássport
28 perce

Sallai Roland és Callum Styles sérült, kikerült a válogatott keretéből

Magyar válogatott
52 perce

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
1 órája

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
1 órája

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
1 órája