Három a magyar igazság

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2012.03.24. 15:26
null
Gömöri Csaba (jobbra) Szlovéniából is aranyéremmel térne haza (Fotó: Veres Viktor)
Címkék
Úgy belejött a feljutásokba a magyar női jégkorong, hogy megint ez a célja. Gömöri Csaba U18-as válogatottja tavaly ősszel kvalifikációs világbajnokságon járt, amelyet gyorsan megnyert, így az ünnepekkor elindulhatott a divízió 1-es vb-n. Ha pedig elindulhatott, azt is megnyerte, következésképp immáron a világ legjobb nyolc csapata közé tartozik. És ezen keretből táplálkozik a szintén Gömöri edzette felnőttválogatott is – a 24 éves Szlaby Gyöngyi a legidősebb csapattag... –, amely szombat reggel elutazott a divízió 2-es vb-re Mariborba.  

A keret szerda óta készült együtt, és a napi két jeges edzés mellett a MAC fiú serdülőcsapatával játszott edzőmeccset. Ezen kívül az Eric Thurston mentor- és Szabó Tamás kapusedzővel, valamint a férfi válogatottsági rekorder hátvéddel, Kangyal Balázzsal megerősített szakvezetőség egyénileg beszélgetett és elemzett is a játékosokkal.

Mariborban a legnehezebb ellenféllel, Észak-Koreával kezdünk vasárnap, aztán Ausztrália, a házigazda Szlovénia, majd Horvátország és Új-Zéland következik, azaz „könnyebbségi” sorrendben haladnak a lányok.

„Meg kell nyernünk a tornát! Persze nehéz lesz, hiszen a legnagyobb rivális, Észak-Korea például csak azért indul itt, mert legutóbb nem tudott részt venni a vb-n, ezért büntetésből kiejtették, pedig előtte majdnem feljutott. Mégis, az első meccset játsszuk velük, hirtelen elkaphatjuk őket, hátha lesznek átállási gondjaik” – mondta Gömöri, aki szerint vasárnap és hétfőn eldől a sorsunk, mert az utolsó három győzelem biztosan meglesz...

A GÖMÖRI-CSAPAT A JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁGON

A MAGYAR KERET
Kapusok (2): Gegesy Boglárka (MAC), Németh Anikó (FTC/Erzsébeti Farkasok).
Hátvédek (7): Kiss-Simon Franciska, Molnár Mónika (mindkettő Bp. Stars), Köles Kata, Szlaby Gyöngyi (mindkettő MAC), Németh Bernadett (FTC/Erzsébeti Farkasok), Pálkövi Csenge (Spisská Nová Ves, szlovák), Trencsényi Kitti (Ormsta, svéd).
Csatárok (13): Bikás Luca (Solent and Gosport, brit), Brgles Nóra, Jókai-Szilágyi Zsófia (mindkettő Ormsta, svéd), Dabasi Réka (MTK), Dettrich Szilvia, Kiss Andrea, Medgyes Dorottya, Pintér Lili (mind MAC), Gasparics Fanni, Horváth Tifani, Huszák Alexandra, Maszlova Jekatyerina (mind Bp. Stars), Rónai Alexandra (Guildford Lightning, brit)
Legfrissebb hírek

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
8 perce

Este és éjjel lennének a jövő évi vb-n az európai élcsapatok meccsei

Foci vb 2026
22 perce

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
47 perce

Szijjártó Péter: Négy konzul lesz jelen a Genk–Ferencváros helyszínén

Európa-liga
54 perce

Bujka Barbara edzősködik, viszont a játékkal sem hagyott fel     

Vízilabda
1 órája

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
1 órája

BL-statisztikák: Erling Haaland klubokat szárnyal túl; Rasmus Höjlund is felszabadult a manchesteri „fogságból”

Bajnokok Ligája
1 órája

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik