A Miskolcot a harmadik döntő, az FTC-t a visszavágás fűti

2012.03.08. 12:22
null
Csütörtökön indul a második Miskolc–FTC play off-versenyfutás (Fotó: archív, Jezoviczki Máté)
Címkék
Csütörtökön az elődöntőkkel folytatódik az élvonalbeli jégkorongbajnokság. A párosítás az egyik ágon már a negyeddöntő előtt végleges volt: a Miskolc a Ferencvárossal csatázik, amely párosítás már a Mol Ligában az  elődöntőbe jutásáért is összejött. Akkor a Jegesmedvék két sima győzelemmel léptek tovább (6–1 és 8–4), ezúttal hasonlóra készülnek, így a Mol Liga és a Magyar Kupa után ismét döntőt játszhatnának a szezonban.

 

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a magyar bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Dolgozunk, készülünk, és lehetőleg minél korábban szeretnénk bejutni a döntőbe – összegzett Egri István, a pályaelőnnyel is bíró Miskolci JJSE elnöke. – Ugyanúgy, ahogy a Mol Ligában, most is szeretnénk túljutni a Fradin, a keretünk teljes, úgyhogy gőzerővel dolgozhatunk. Remélem, egy szép nagy győzelemmel nyitunk csütörtökön nőnap alkalmából.”

A zöld-fehérek azonban szeretnék elrontani a miskolciak csütörtök estéjét, és mint Dobos Tamás, a Ferencvárosi TC vezetőedzője fogalmazott, egyáltalán nincs lefutva a párharc.

„Nagyon szeretnénk nehéz perceket okozni a Miskolcnak, és szeretnénk győzni is. A mérkőzésekre szerencsére az egész keret rendelkezésünkre áll, sérültünk, eltiltottunk nincs, ami bizakodásra adhat okot. Pozitív érzésem van, remélem jó teljesítményt nyújtunk, ezzel is bizonyítva a Ferencváros vezetőségének, hogy ez egy jó csapat, ha pályát akarnak építeni, akkor van értelme belevonni a fejlesztésekbe a jégkorongot is.”

A másik ágon a sportág Fejér megyei két fellegvára, a címvédő Sapa Fehérvár AV19 a Dab.Doclerrel találkozik az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc során.

A papírforma és a Mol Liga negyeddöntője biztos miskolci továbbjutást ígér, de az alapszakaszban igencsak kiegyenlített volt még az egymás elleni erőviszony. A Jegesmedvék otthon háromszor fogadták a zöld-fehéreket, akik két sima (7–1, 7–4) és egy túlórás (4–3) vereséget szenvedtek, viszont otthon mindkét meccsüket megnyerték (4–1, 3–1). Ez figyelmeztető jel lehet az azóta sok rutint szerző, de egyben fáradó Miskolc számára.

OB I, ELŐDÖNTŐ
(AZ EGYIK FÉL HARMADIK GYŐZELMÉIG)
DAB.DOCLER (1.)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 (4.), AZ ÁLLÁS: 0–0
Dab.Docler–Fehérvár márc. 8. (csütörtök)
Fehérvár–Dab.Docler márc. 9. (péntek)
Dab.Docler–Fehérvár márc. 11. (vasárnap)
Fehérvár–Dab.Docler márc. 12. (hétfő) – ha szükséges
Dab.Docler–Fehérvár márc. 14. (szerda) – ha szükséges
MISKOLCI JJSE (2.)–FERENCVÁROSI TC (3.), AZ ÁLLÁS: 0–0
Miskolc–Ferencváros márc. 8. (csütörtök)
Ferencváros–Miskolc márc. 9. (péntek)
Miskolc–Ferencváros márc. 11. (vasárnap)
Ferencváros–Miskolc márc. 12. (hétfő) – ha szükséges
Miskolc–Ferencváros márc. 14. (szerda) – ha szükséges

 

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
2 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
2 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
3 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
3 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik