Jégkorong, Nationalliga: elvághatják a DAB útját a rájátszáshoz

2012.02.15. 16:10
Címkék
Hiába készül a DAB.Docler az osztrák másodosztályú jégkorongbajnokság (Nationalliga) rájátszására – amelyben már biztos a helye a tabella alapján –, mégis lemaradhat arról. A végső győzelemre is esélyes, azért versenybe szálló dunaújvárosiak egy feledésbe merült, illetve figyelmen kívül hagyott versenyszabályzati passzus miatt hagyhatják ki a playoffot.

Szerdán játsszák az utolsó fordulót a Nationalligában, s a játéknap után kialakul a rájátszás mezőnye, párosítása. Azonban a liga 2011–2012-es kiírásának versenyszabályzata felülírhatja a forgatókönyvet, ugyanis egy feledésbe merült rendelkezés most ismét előtérbe került. A versenyszabályzat 2. paragrafusának 18. bekezdésében foglaltak szerint nem ausztriai klub nem küzdhet a bajnoki címért, így a Dunaújváros nem vehet részt a rájátszásban – annak ellenére, hogy az alapszakaszban playoffot érő helyen zárt.

A negyedik helyen álló DAB az ötödik Feldkirchhel csapna össze a rájátszásban – a két csapat helyet cserélhet a tabellán, ha az osztrák együttes nyerni tud a második Innsbruck ellen, de a párosítás akkor sem változik.

Az ügyben még ma dönt az osztrák jégkorong-szövetség – annak ellenére, hogy Peter Schramm épp Casablanca felé utazik –: vagy nem indulhat a DAB a rájátszásban, vagy jogi eljárások sorozata veszi kezdetét.

A DAB rájátszásbeli ellenfelének, a Feldkirchnek sem mindegy, hogyan alakul az ügy, hiszen ha a dunaújvárosiakat nem engedik szerepelni a playoffban, akkor szombaton a Lustenauval csap össze az együttes, amelyhez kevesebbet kell utaznia, és ellene minden bizonnyal nagyobb eséllyel pályázik a győzelemre.

A Volán EBEL-szereplése ugyanakkor nincs veszélyben, hiszen az első osztályú bajnokságra más szabályzat vonatkozik.

A DAB.Docler ma a Miskolccal csap össze a Mol Liga döntőjében.

Legfrissebb hírek

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
4 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
4 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
5 órája

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
5 órája