Jégkorong: Primeau szerint tíz gólt is lőhetett volna a Volán

2012.01.07. 08:16
Címkék
Az EBEL tegnapi játéknapján a Sapa Fehérvár AV 19 6–3-ra győzött otthon a Graz ellen. A fehérváriak szakvezetője, Kevin Primeau elégedett volt csapata helyzetkihasználásával, bár megjegyezte, tíz gólt is lőhettek volna.

„Nagyon fontos mérkőzésen játszottunk jól. A csapat motivált volt, igaz, ahhoz, hogy ilyen teljesítményt nyújtsunk, kellett a korai gólunk is. Annak pedig külön örülök, hogy a helyzetkihasználásunk végre megfelelő volt, bár lőhettünk volna tízet is″ – nyilatkozta a Graz elleni 6–3-as siker után Kevin Primeau, a Fehérvár vezetőedzője.

A graziak edzője, Mario Richer szerint a jobb helyzetkihasználás mellett döntő volt, hogy a harmadik harmadban önmagukat hozták nehéz helyzetbe a kiállításokkal.

„Rosszul kezdtük a mérkőzést, aztán a harmad végére felzárkóztunk. A második játékrészben bőven volt gólhelyzetünk, akárcsak az ellenfélnek, ám a fehérváriak jobban kihasználták lehetőségeiket. A záró játékrészben sem adtuk fel, mindent megpróbáltunk, de a kiállításokkal nehéz helyzetbe hoztuk magunkat″ – fogalmazott a vendégek szakvezetője.

 

Legfrissebb hírek

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
18 perce

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
28 perce

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Amerikai sportok
34 perce

Hátsó füves futballmentő túra: A határőrcsapat eposza

Hátsó füves
50 perce

A kapitány szerint a Márton lányokat a Williams testvérekhez lehet hasonlítani

Egyéb egyéni
56 perce

Liverpooli lábnyomok: újabb pofon – meglesz a BL-indulás az utolsó fordulóban?

Angol labdarúgás
1 órája

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
1 órája

Edzők és példaképek – hat sportszakember kapott Mester-M Díjat

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik