Videó: a karácsony is a jég jegyében telik Kovács Csabáéknál

Vágólapra másolva!
2011.12.25. 22:00
Címkék
A Sapa Fehérvár AV19 és a magyar válogatott jégkorongozója, Kovács Csaba feleségével és ikerfiaival, Csabával és Bencével, a karácsonyi ünnepek előtt még egyszer elszaladt a Városligeti Műjégpályára korcsolyázni, hiszen a két és fél éves kicsik néha már otthon is korcsolyában ácsorognak, és édesapjukat is megnézik a tévében, vagy az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A srácokat tehát már rabul ejtette a jég világa (vadul skandálják a különböző Volán-indulókat (lásd a videóban), és ők ugyan még csak ismerkednek a korizás tudományával, „Süti” szerint Bence jobban mozog, Csabi viszont jobban figyel, bármelyikőjük megindulhat magától már akármelyik pillanatban, a másik pedig biztosan egyből követni fogja. A városligeti kitérőnél jobban csak a karácsonyt várták jobban a fiúk, rajzok formájában gyűlt a lista Jézuskának arról, hogy mit is szeretnének a fa alatt látni.
KARÁCSONYKOR IS CSAK A HOKI SZÁMÍT A KIS KOVÁCSOKNAK

KARÁCSONYKOR IS CSAK A HOKI SZÁMÍT A KIS KOVÁCSOKNAK

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
7 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik