Jégkorong: nyolc csapattal indul útjára 2012-ben a Magyar Kupa

2011.12.20. 17:28
Címkék
A Magyar Jégkorong Szövetség mai ligaülésén a résztvevők megállapodtak arról, hogy az utóbbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a Magyar Kupa. A szövetség elképzelései szerint a sorozatba minél több magyar egyesületet vonnának be, hiszen az MK-nak éppen az adja a lényegét, hogy valamennyi klub felsorakozhat a képzeletbeli rajtvonalhoz.

A másodosztályú csapatok közül végül a MAC nem vállalta az indulást, viszont az OB II-es Tisza Volán MTK, valamint a Vasas junior csapata jelezte részvételi szándékát. Külön együttesként nevezte farmcsapatát a Dab.Docler, ami összességében azt eredményezi, hogy nyolc gárda – a fentiek mellett az OB I-es Dab.Docler, a Sapa Fehérvár AV19, a Miskolci Jegesmedvék JSE, a Ferencváros és az Újpest részvételével dördülne el a startpisztoly 2012-ben a jégkorong Magyar Kupában.

Az első körre január 22. és február 12. között kerülne sor, ekkor a MOL Ligától búcsúzott együttesek vívnának körmérkőzéseket a Tisza Volán, Vasas, DAB farmcsapat alkotta hármassal. Ezt követően – azaz a második fordulóban – csatlakoznának a küzdelmekhez azok a klubok, akik nem jutottak be a magyar-romániai közös bajnokság, a MOL Liga döntőjébe.

Azok a magyarországi egyesületek, akik kiharcolták maguknak a szereplést a MOL Liga aranycsatájában, automatikusan résztvevői lesznek a Magyar Kupa négyes döntőjének. A ligaülésen a felek kijelölték a Final Four időpontját is: a kétnapos fináléra március 3-án és 4-én kerül sor, a helyszínről és a további lebonyolítás pontos menetrendjéről később születik döntés.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
5 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
5 órája

A jövő Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
5 órája

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
5 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
5 órája

Jamie Vardy góljával nyert a Cremonese, de a Lecce 96. perces győztes gólja miatt a kiesőzónában maradt

Olasz labdarúgás
6 órája

Megvédte a címét a Perugia a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik