Ezúttal Ukrajnától kaptunk ki, a Primeau-éra ötödik veresége

Húsz perccel a kezdés előtt bántóan üresen kongott a csarnok, hiszen nemcsak a kutya, hanem egyetlen csíki drukker sem volt kíváncsi a bemelegítésre, és félő volt, a találkozón sem lesz telt ház. Lehet, csupán az okozott zavart, hogy kedden este még nem lehetett tudni semmit arról, lesz-e meccs egyáltalán? Az ukránokat ugyanis Kijevben foglyul ejtette az időjárás, így csak a tervezettnél egy nappal később kelhettek útra, ha nem is kezdésre, de a meccsnapra estek be. A korong bedobására aztán csak összejött háromszáz néző.

1. HARMAD

Kivédekezett hátrányunkkal indult a találkozó, amelyen az első másodperctől kezdődően egészen más felfogásban és tempóban játszott a válogatott, mint egy nappal korábban. Ennek eredménye rögtön visszaköszönt a 6. perc elején, amikor vezetéshez jutottunk. Az emberhátrányban lévő ukránok próbálták ölni az időt, de ráfáztak, mert letámadtunk, és az ellenfél harmadában szereztünk korongot. Végül Vaszjunyin Artyom becselezte magát Mihajlo Balaban kapuja elé, majd a lecsorgót a szemfüles, jól helyezkedő Galanisz Nikandrosz bevágta a kapuba. Vezettünk, bár ezzel a lengyelek ellen sem volt gond, csak azzal, ami utána jött...

A magyar gólhoz hozzátartozik, hogy az ukránok kislest reklamáltak, de hiába. A 10. percben Budai Krisztián kapujába került a korong, de némi trécselés után megúsztuk az egyenlítést, igaz, a kiállítást nem. Itt jegyezzük meg, hogy mindkét esetnél Nagy Gergő protestált a bíróknál – mintegy csapatkapitányi teendőket ellátva, amelyről Fehérváron a korábban fegyelmi problémákkal sem adós támadó kapcsán aligha álmodott bárki is –, igencsak eredményesen. A mi vitatott gólunkat megadták, az ellenfelét nem.

A folytatásban sorra kaptuk a kiállításokat – 21 mp-ig kettős hátárnyban is voltunk –, de fegyelmezett védőmunkával egymás után hatástalanítottuk az ukrán támadásokat. Igaz, Budai is jól fogott a kapuban, illetve az ellenfél sűrűn tesztelte a plexi ütésállóságát. Kár volt a 16. percben kapott peches gólért, mert különben megdolgoztunk azért, hogy az első húsz percet követően előnybe kerüljünk, így viszont döntetlen volt az állás.

A jó iramú meccsen sokat tudtunk blokkolni, megfelelő volt a testjáték, láthattunk szép támadásvezetéseket, voltak felpasszok, jó korongkihozatalok, mindössze a kapura jelentettünk kevesebb veszélyt a keleténél, de ezt döntően betudhatjuk a négy kiállításnak is (1–1).

2. HARMAD

Némi mezőnyjáték után, amely törésmentes folytatása volt az első harmadban látottaknak, előbb az ukránok, majd kevéssel később mi is megfogyatkoztunk létszámilag. A négy a négy elleni játékban azonban dominálni tudtunk, Pozsgai Tamás harmadvonalról megeresztett, már önmagában gólt érő bombájába Somogyi Balázs szúrt bele gólt érően, ismét nálunk volt az előny. Az ukránok többször veszélyeztettek, de az egyenlítés éppen annyira volt benne a játékukban, mint az első felvonásban. Semennyire. Igaz, korábban még így is egalizáltak.

Ezúttal viszont jól zártunk, Budai nem adta oda a ketrecét, és még néhány gólt ígérő támadást is vezethettünk. Két harmad végén nálunk volt az előny, ez az ukrán csapat egyáltalán nem tűnt legyőzhetetlenek, a mieink bírták a tempót, ez pedig reményt adott a harmadik játékrész előtt (2–1).

3. HARMAD

Számunkra kifejezetten rosszul, ukrán góllal kezdődött a felvonás. Egy egyéni akció utáni lövés középre jött ki Budairól, az Újpestet is megjáró Vitalij Kiricsenko pedig közelről egalizált. Emberelőnyben hiába nyomtunk, helyzeteink kimaradtak, majd Azari Zsolt ülhetett ki a büntetőpadra, miután az ukrán kapus eljátszotta a hattyú halálát. Blokkolás közben Hüffner Adrián kapott sípcsontra egy fájó kapáslövést – a védőt úgy kellett letámogatni, de később vissza tudott jönni –, majd az 50. percben a még fórban játszó ellenfél átvette a vezetést. Akkor gyönyörű tikitaki végén Artyom Bondarjov volt a befejező ember, két kapáspassz után neki volt a legkönnyebb dolga, egy lépésről üres kapuba húzta be a korongot. Még tetszhetett is volna, ha nem mi kapjuk.

A hajrára fizikailag elfogytunk, így nem tudunk utolsó rohamra indulni, még akkor sem, amikor másfél perccel a vége előtt a magyar időkérést Budai lehozatala követte. Ikszes meccsen nem érdemeltünk vereséget, mégis kikaptunk. Bár a játékot és a teljesítményt értékelve ez legalább vállalható zakó volt, ellentétben a Lengyelország elleni betlivel (2–3).

KRASZ EMIL (Csíkszereda)