Szuper nem tudja, számítanak-e rá a válogatottban

Vágólapra másolva!
2011.11.04. 14:20
null
Szuper Levente számára a válogatott mindig is kitüntetett helyen volt (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Szuper Levente egyelőre nem tudja, számítanak-e rá a jövőben a magyar jégkorong-válogatottnál. Az Arizona Sundogs kapusát eddig nem keresték az új edzői stáb tagjai, a szövetségi kapitánnyal pedig még életében nem beszélt.

 

„Ahogy tudom, az edzői stáb már rég megvan, de senkitől sem kaptam se telefonhívást, se e-mailt, hogy egyáltalán számítanak-e rám. A szövetségi kapitányt nem is ismerem, életemben egy szót sem beszéltem még vele, tehát arról sincs fogalmam, mik lennének a tervei” – nyilatkozta Szuper Levente.

A nyáron az egyik nyilatkozatában rendesen kiosztotta a válogatott felduzzasztott szakvezetőségét, a véleményét pedig ma is fenntartja.

„A stábból senkit sem akartam bírálni vagy megbántani, de tény, hogy túl sok volt az edző, és ezt továbbra is fenntartom. Senki sem reagált rá, nem is hiszem, hogy lehet egyáltalán... Szerencsére nem hallottam semmit, ám ki is vontam magamat a nyáron, sokkal fontosabb dolgaim voltak, és elhatároztam, többet ilyeneken nem fogok idegeskedni. Idegeskedtem már eleget, amit a családom bizony érzékelt, de ez senki másnak nem tűnt fel... Ha hívnak, jó, ha nem, úgy is jó. Ugyanakkor fontos elmondanom, hogy számomra a válogatott mindig a legkitüntetettebb helyen volt.”

Harmincegy évesen már nem tartozik a fiatalok közé, ám ennek is megvannak az előnyei, élvezi az idősebbek kiváltságait.

„Például táskákat már nem cipelünk. Jó, a sajátunkat talán igen, de az élet már csak ilyen, mindenki volt újonc és fiatal, ám lesz tapasztalt és idősebb is. Mindkettőnek megvan a maga szépsége, csak tudni kell kezelni” – mondta erről a kapus.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek

Kétszázkilencvennyolc orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
30 perce

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
38 perce

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
44 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
55 perce

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
1 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik