Jégkorong: magyar hokicsapatokat várnak az osztrák másodosztályba

MTI MTIMTI MTI
2011.04.29. 19:44
Címkék
Az osztrák élvonalbeli jégkorong-bajnokság (EBEL) mellett a másodosztályba is várnának magyar csapatokat – tájékoztatta az MTI-t Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára a két liga összevont pénteki egyeztetésén.

A salzburgi találkozón elhangzott, hogy az EBEL-en túl – ahol jelenleg tíz együttes, köztük a Sapa Fehérvár AV19 is szerepel – az úgynevezett Nationalligát is szeretnék nemzetközivé tenni, így várják magyar, szlovén és horvát együttesek jelentkezését, és ezt a pontvadászatot is várhatóan az élvonalat támogató pénzintézet szponzorálná.

A tervek szerint az alapszakaszban 36 találkozó lenne csapatonként szerdai és szombati játéknapokkal, a rájátszásba nyolcan jutnának, minden körben három siker kellene a győzelemhez.

Kovács Zoltán elmondta: akár több magyar együttes számára is vonzó lehet a Nationalligában való szereplés, és ha ez tényleg megvalósulna, akkor a magyar bajnokságban vasárnap vagy hétfőként lenne forduló.

A romániai és magyar csapatokat felvonultató MOL Liga folytatásáról május 15-e után tárgyalnak a magyar vállalatóriással – közölte a főtitkár.

Legfrissebb hírek

A csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
3 perce

Debrecenben vendégszerepel az Újpest – percről percre

Labdarúgó NB I
9 perce

Jobban kezdett a Liverpool, a Palace viszont már kapufáig is eljutott – percről percre

Angol labdarúgás
14 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
31 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
36 perce

NB II: Gól itt, gól ott

Labdarúgó NB II
59 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája