A hokiszövetség jövőre olimpiai selejtezőt rendezne

Németh Miklós, a Magyar Jégkorongszövetség elnöke: – Nagyon rövid idő telt el a világbajnokság befejezése óta, a részletes elemzés elkészítéséhez kell még néhány nap, így inkább a benyomásaimról szeretnék beszélni. Azt mindenesetre bátran kijelenthetem: nagyon sikeres vb-n vagyunk túl, olyan eseményen, amely egy ország figyelmét irányította rá a jégkorongsportra. (…) Nagyon kevésen múlott, hogy az álmunk végül nem vált valóra, de véleményem szerint ilyen teljesítménnyel nem szégyen kikapni egy jeles hokikultúrájú ország válogatottjától. Úgy érzem, a játékosok és a szövetség mindent megtett azért, hogy a 2011. évi budapesti divízió I-es világbajnokságot sikeres eseményként őrizzük meg az emlékezetünkben.

Az ünnepnapok után most folytatjuk tovább a megkezdett munkát, a fókuszban továbbra is az utánpótlás áll. Tovább kell szélesítenünk a sportág alapjait. Fontos lenne, hogy Székesfehérvár mellé felnőjenek további bázisok, ahol a minőségi utánpótlás-nevelés mellett nemzetközileg is versenyképes felnőttcsapat működik. Kulcskérdés a budapesti jégkorong jövője. Addig aligha számíthatunk áttörésre, amíg a fővárosnak nincs legalább egy masszív hokibázisa, egy igazán ütőképes csapata. Személy szerint sokat várok a társasági adókedvezményről szóló, jelenleg Brüsszelben vizsgált törvény életbe lépésétől, mely ösztönzőleg hathat a magántőke bevonására, a sport támogatására, ezáltal pluszforrásokat teremt az öt kiemelt látványsport, s közte a jégkorong számára.

Az utánpótlás-nevelés és a létesítményfejlesztés terén jelentős plusz pénzek érkezhetnek, s e törvényi háttérrel már lehetne olyan vállalkozói kört találni Budapesten, amely fantáziát látna egy, a fehérvárihoz hasonló bázis létrehozásában. Ehhez a szövetség természetesen minden segítséget megad majd. Számítunk a főváros közreműködésére is, hiszen vidéken az önkormányzatok jelentős szerepet vállalnak a sport támogatásában. Ez Budapesten most még nincs így, de érdemes végiggondolni, milyen közösségformáló ereje van, mennyire erősíti a polgárokban az összetartozás élményét egy-egy sportsiker. Egyik napról a másikra persze nem várhatunk csodát, de reményeim szerint a világbajnokság által kiváltott lelkesedés segít abban, hogy szerte az országban erősödjön, tovább fejlődjön a jégkorongsport.

Kovács Csaba, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnöke: – (...) A vb idején volt alkalmam beszélgetni René Fasel úrral, a nemzetközi szövetség (IIHF) elnökével, aki elmondta: nagyjából két évtized telt el addig, amíg a szakmai koncepció megfogalmazásától eljutottak odáig, hogy Svájcnak stabil A-csoportos nemzeti együttese legyen. Nálunk ez a húsz év még messze nem telt le, ráadásul a múlt az örökségét nyögjük. Hiszen miközben a világban elképesztő fejlődésen ment át a jégkorong, mi még nyitott pályán játszogattunk egy fedett pályás sportágat. Gondoljunk csak bele: a válogatott a gerincét jelentő Ladányi-féle korosztály nyitott pályán kezdett hokizni, igazán nomád körülmények között tanulta meg e sportág alapjait. Nagy szükség van tehát a türelemre, nem lehet egyik napról a másikra utolérni az európai élmezőnyt. A fejlődéshez viszont pénz is kell, mégpedig nem is kevés, hiszen a hoki rendkívül drága sportág. S e tekintetben – kell-e mondanom – a lehetőségeink nem vetekszenek Svájcéval...

Megvannak a sportág fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseink, de anyagi háttér nélkül megvalósíthatatlan a terv. Optimista vagyok, hiszen a világbajnokságon is bebizonyosodott, hogy ez egy szerethető sportág. Nagyon sok gyerek szeretne jégkorongozni, a bázis örvendetesen gyarapszik. A probléma a felnőtt csapatokkal van, azok működtetését nehéz felvállalni a kluboknak. Viszont ha nincs felnőtt gárda, nincs szakmai jövőkép sem, ami egy idő után kedvét szegi a gyerekeknek, és hátat fordítanak a sportágnak. Vannak persze jó példák is, elsősorban Székesfehérvár, ahol EBEL-szintű felnőtt együttes versenyez, és működik a hokiakadémia is. Miskolcon is óriási erőfeszítéseket tesznek az előrelépés érdekében, Dunaújvárosban pedig néhány kritikus év után visszaállt a régi rend: az Acélbikák megint meghatározó szereplői a magyar bajnokságoknak. A Vasas is elindult egy biztatónak tűnő úton, de most úgy tűnik, a tulajdonosok feladták a szélmalomharcot. Komoly nehézségekkel küzd az Újpest és a Ferencváros is, márpedig a főváros nélkül nehéz lesz tovább építkezni. Már a vb előtt döntött a szövetség elnöksége, hogy körkérdést intézünk a klubokhoz, hogy megtudjuk, ők milyen magyar hokit szeretnének, milyen jövőképben gondolkodnak.

Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorongszövetség főtitkára: – (...) Néhány nappal vagyunk csak túl a világbajnokságon, de máris rengetegen kérdezik, vajon mikor várható megint hasonló hokiünnep? Nos, a szövetség nyitott arra, hogy további világeseményeket hozzon Magyarországra. Azt tudni kell, hogy a nemzetközi szövetségnek van egy szabálya, miszerint két egymást követő esztendőben nem lehet világbajnokságot rendezni, így annak nincs esélye, hogy a 2012-es divízió I-es vb-nek Budapestre adjon otthont. Persze, akár még e szabálypont is változhat abban az esetben, ha az április 29-én kezdődő pozsonyi A-csoportos vb kapcsán tartandó IIHF-kongresszus módosítja a világbajnokságok jelenleg érvényes csoportbeosztását, és a két, jelenleg egyenrangú divízió I-es csoportot egy világbajnoki másod- és harmadosztállyá alakítja át.

A világbajnoksággal kapcsolatosan tehát még akadnak kérdések, viszont a magyar szövetség kész arra, hogy megpályázza a 2012-es olimpiai selejtező megrendezését! Emlékezetes: 2008-ban már voltunk házigazdái egy ötkarikás kvalifikációs tornának. Akkor a Papp László Budapest Sportarénában Litvánia, Horvátország és Szerbia voltak az ellenfelek, és a magyar csapat továbbjutott a következő selejtező körbe. Ha elnyernénk a lebonyolítás jogát, márpedig ez esetben az IIHF a világranglistás helyezések sorrendjében kínálja fel a rendezést, akkor jövőre is lenne rangos világverseny az Arénában. Úgy vélem, a selejtező helyszínéről Pozsonyban még nem lesz döntés, most még csak a rendezési szándékunkat jelezhetjük. A végső szót várhatóan szeptember körül mondja majd ki az olimpiai kvalifikációs helyszínek ügyében a nemzetközi szövetség.

Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV19 szakmai igazgatója, az MJSZ elnökségének tagja: – Saját, házi közvélemény-kutatásom alapján azt mondhatom: nagyon sikeres világbajnokságon vagyunk túl. Nem túlzás kijelenti, hogy a legendás 1983-as vb óta az egyik legcsodálatosabb hokiélmény volt ez az egy hét a Sportarénában. S mindez még akkor is igaz, ha az utolsó lépcsőfokot végül nem sikerült megmásznunk. Önmagáért beszél viszont az a tény, hogy a sportágat és a válogatottat ennyire szereti közönség, az ország.

Ha az IIHF átalakítja a világbajnokságok lebonyolítási rendjét, az nyilvánvalóan nem erősíti az esélyünket arra, hogy a szapporói csoda mostanában megismétlődjön. Ennek ellenére tudnunk kell tartani az eddigi lendületünket, meg kell őriznünk a sportág népszerűségi indexét és legfőképpen tovább kell mennünk a megkezdett szakmai úton.

(...) Ki kell dolgozni a sportág középtávú, 3-5 évre szóló stratégiai koncepcióját, és létre kell hozni még legalább négy-öt, az ifjabb Ocskay Gábor-akadémiához hasonló utánpótlás-nevelő hokicentrumot. Komoly, ugyanakkor reális célokat kell kitűzni a válogatottjaink elé. A felnőtteknél elkerülhetetlen a további fiatalítás, már csak azért is, mert Palkovics Krisztán például már jelezte: visszavonul a válogatottól. Az U18-as és az U20-as együttes közül az egyiknek három éven belül fel kell jutnia a korosztálya A-csoportjába. Erre megvan a remény, hiszen a fiatalabb korosztályokban nagyon sok a tehetséges jégkorongozó. Ők lehetnek a letéteményesei annak, hogy nem is olyan sokára felnőtt szinten is megint merész álmokat szövögethessünk.

Szuper Levente, a válogatott kapusa: – Az elért eredmények mellett is rengeteg még a teendő a magyar hokiban. Egy témát hadd emeljek ki, s ez a magyar bajnokság ügye. Meggyőződésem, hogy közönségvonzó, piacképes ob I nélkül halálra van ítélve a magyar jégkorongsport. Azért erről a kérdésről beszélek, mert miközben egy országot hozott lázba a divízió I-es világbajnokságot, klubszinten ijesztő híreket hallani, elsősorban a fővárosból. Azt olvastam, hogy a Vasasnál megszűnt a felnőttcsapat, de komoly problémákkal küzdenek Újpesten és egykori klubomnál, a Fradinál is. Pedig a hoki népszerűsége elképesztő tempóban nő szerte az országban. Ma már sok olyan településen jégkorongoznak, amelyekről nem is igen hallunk. Gyerek tehát van, utánpótlás lenne, a jövőkép azonban igencsak bizonytalan.Gondoljunk csak bele: a szülők rengeteget áldoznak arra, hogy a gyermekük jégkorongozhasson, hiszen ez egy nagyon drága sport. Aztán a srác eljut a középiskolás korig, és szembesül a kérdéssel: most hogyan tovább? S ha nincsenek felnőtt csapatok, ha nincs perspektívát kínáló élvonalbeli bajnokság, akkor a fiatal nyilvánvalóan más utat választ, és a hokit tolja háttérbe, esetleg végleg abba is hagyja.Nem ismerem a statisztikákat, de félek, hogy nagyon-nagyon sok fiatal vész el így a sportág számára. Hiszen már az ificsapatok száma is korlátozott, nem is beszélve a junior együttesekéről. A mi időnkben sem volt üdítő az összkép, de a helyzet sajnos azóta csak romlott. Pedig egy ütőképes felnőtt csapat működtetése évi 100-150 millió forintból bizonyosan megoldható, s még a jelenlegi gazdasági bajaink közepette sem tudom elképzelni, hogy ne lenne annyi erő a magyar üzleti világban, hogy hat-nyolc ob I-es csapatot el tudjon tartani. Főleg annak fényében, hogy a hoki remek reklámhordozó – ez nem először bizonyosodott be.

Hogy miért nem mozdul meg mégis a tőke, arról egyszerűen fogalmam sincs. A válogatottban is nagyon sokat beszélgettünk erről a játékostársaimmal. Vajon mit tehetne még egy sportág azért, hogy felhívja magára a figyelmet, mint hogy zsinórban négy alkalommal zsúfolásig megtölti a Papp László Budapest Sportarénát, szerethető válogatottja van, a játékosai bátran állíthatók példaképül a fiatalok elé? S ahogy hallom, az olaszok ellen akár egy kétszer ekkora csarnokba is elkelt volna minden jegy...

Tanácstalanok vagyunk a srácokkal, nem értjük az okokat. Tudjuk persze, hogy varázsütésre nem változnak meg a dolgok. A válogatott gerincét adó idősebb játékosok pályafutása szép lassan a végéhez közeledik. Remélhetően minél többen a sportág közelében tudnak maradni, akár edzőként, akár klubvezetőként. S akkor majd a nevünkkel, a szakmai múltunkkal valamit hozzá tudunk mi is tenni ahhoz, hogy javuljon a helyzet. Nincs szó horribilis pénzekről, de tudomásul kell venni, hogy pénz nélkül nem lehet sportot csinálni. Ahogy az Aranycsapat idejéből származó mondás szerint „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”. Nem szabad türelmetlennek lenni, ugyanakkor az idő sürget. Jó lenne, ha minél kevesebb tehetség és lelkes szülő veszítené kedvét, és fordítana hátat a hokinak a jövőkép hiánya miatt.