A Fradi edzeni sem megy a Megyeri útra

Vágólapra másolva!
2010.09.16. 12:06
null
Továbbra is Pesterzsébeten játszik a Fradi (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Tegnap beszámoltunk róla, hogy az FTC-Orangeways jégkorongcsapata nem tudott megegyezni az együttes otthonául szolgáló Pesterzsébeti Jégcsarnokkal, ezért valószínűleg az Újpest jégpályájára, a Megyeri útra költözik. Közben viszont megoldódott a Pesterzsébeti Jégcsarnok igénybevételével kapcsolatos probléma, így a Ferencváros továbbra is ott edz és játssza mérkőzéseit.

 

 

Először arról szóltak a hírek, hogy a Ferencváros edzései és mérkőzései is a Megyeri úton lesznek, amit azonban az Újpest közleményben cáfolt. A lila-fehér klub álláspontja az volt, hogy szívesen segítenek a Fradinak, és edzésekre befogadják csarnokukba az együttest, azonban mérkőzéseiket biztosan nem rendezhetik a Megyeri úton, mivel a Mol Liga-találkozókat azonos időben rendezik.

Azóta kiderült, hogy a Ferencváros edzései sem a Megyeri úton lesznek, a csapatnak ugyanis sikerült megegyeznie a Pesterzsébeti Jégcsarnok üzemeltetőjével. Mivel délelőttönként általános iskolások tanulnak korcsolyázni, Hakan Nygren csapatának edzései továbbra is délután kettőkor kezdődnek a Pesterzsébeti Jégcsarnokban.

„Az erzsébeti jégcsarnok üzemeltetőjével a kialakult helyzet rendeződött, megoldódott! Ezért a csapat a megszokott helyen folytatja a munkáját a sikeres szereplés érdekében. A hétvégi mérkőzésre az FTC várja minden kedves szurkolóját! Hajrá, Fradi!” – áll a Ferencváros jégkorongszakosztályának közleményében.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
6 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
6 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
7 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
7 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
7 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
8 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik