Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság, az NHL rájátszásában a Nyugati-főcsoport elődöntőjében egyenlített az Edmonton Oilers, miután második hazai meccsét is megnyerte a San José Sharks ellen.

Jason Smith röptében szerezte a győzelmet jelentő negyedik edmontoni gólt

Jason Smith röptében szerezte a győzelmet jelentő negyedik edmontoni gólt
A Sharks ugyanis már az első két lövéséből gólt szerzett (más kérdés, hogy ehhez majdnem hét perc kellett Thorntonéknak), és hiába lőtte rommá az Edmonton az idény végére magát stabil kezdőkapussá kinövő Vesa Toskala kapuját, így is 2-1-es vendégvezetéssel fordultak a csapatok az első harmad után, miközben a lövések aránya 15-4-volt az Oilersnek.
A második harmad közepén ráadásul a némileg felpörgött Cápák még növelték is az előnyüket, és ha ezt a mérkőzést két évvel ezelőtt rendezték volna, ezzel valószínűleg a győzelmet is bebiztosítják. “A legutóbbi szezonban 3-1 után lehetett tördelni a játékot, megfogni, akadályozni az ellenfelet, és ráülni az eredményre, de ez az idén már nem működik” –méltatta is a szabálymódosításokat Ron Wilson, a Sharks mestere, bár valószínűleg nem túl őszinte lelkesedéssel.
Az NSO ajánlja
Ettől aztán össze is zuhant a San José, és az utolsó harmadban még kapott hármat, bár Toskala az utolsót már csak a kispadról nézte. “Mindenki hibázhat. Három vagy négy hónapja jó formában védek, nem hagyom, hogy egyetlen rontás tönkretegye az önbizalmamat” – jelentette ki magabiztosan a Sharks kapusa, aki vasárnap hazai pályán bizonyíthat majd az ötödik mérkőzésen.
NHL, rájátszás, Nyugati-főcsoport, elődöntő
Edmonton Oilers-San Jose Sharks 6-3 (1-2, 2-1, 3-0)
A négy győzelemig tartó párharc állása 2-2
A négy győzelemig tartó párharc állása 2-2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik