AHL: Vas Jánosék nyitásként kikaptak

2005.10.07. 12:03
Címkék
Az AHL, az amerikai jégkorongliga alapszakaszának első fordulójában hazai pályán minimális, egygólos vereséget szenvedett az Iowa Stars a vendég Peoria Rivermen gárdájától.A vesztes, hazai csapatban jégre lépett a magyar válogatott csatár, Vas János (képünkön).
A találkozón az első harmadban kétgólos előnyhöz jutott a vendégcsapat, de a hazaiak még a harmadszünetig szépíteni tudtak. A második játékrészben alaposan megszórták egymást a felek, hiszen igazságos leosztásban hat gól szültetett ekkor. Nem úgy a záró felvonásban, addigra a jelek szerint már ellőtték összes puskaporukat a csapatok és érintetlenek maradtak a hálók.

Vas János az első harmad tizenkettedik percében magas bottal való játékért kapott egy kétperces kisbüntetést - egyébként sem kímélték egymást a játékosok: a hazaiak 34, a vendégek 44 perces büntetést kaptak a találkozón -, emellett a magyar csatár egy sikertelen, ám a statisztikákban már rögzített kapuralövésig jutott.

Vas csapata a következő fordulóban ugyancsak hazai jégen játszhat, ezúttal magyar idő szerint vasárnap hajnalban az Omahával mérkőznek meg.
  • AHL-alapszakasz:
  • Iowa Stars-Peoria Rivermen 4-5 (1-2, 3-3, 0-0)

Szavazás

Mikor mutatkozhat be Vas János az NHL-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
2 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
2 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
2 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
2 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
2 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
3 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája