Jégkorong, Borsodi Liga: megint győzött az Újpest

2005.09.30. 22:39
Címkék
Folytatta jó szereplését a nyáron jelentősen megerősödött újpesti jégkorongcsapat a 2005-2006-s szezonban. Előbb az Interligában újoncként nyertek két mérkőzést - egyet három, a másikat két pontért -, most a magyar bajnokságban mutatkoztak be, ugyancsak egy sima, hárompontos győzelemmel.
A vendég érsekújváriak - akik a péntek délutáni budapesti csúcsforgalom miatt negyed órával az eredetileg kiírt kezdés előtt érkeztek meg a Megyeri úti jégcsarnokba - az első találkozón Székesfehérváron kaptak ki 3-1-re, most pedig a lila-fehérek is jobbnak bizonyultak náluk hat góllal.

A szlovákiai gárda hazájában a harmadik vonalban szerepel a bajnoki kiírásban.

A hazaiak legjobbja a két szlovák légiós, Drahovsky és Ondov volt. Ők ketten öt gólt vállaltak - előbbi hármat, utóbbi kettőt -, míg változatlanul nem tudott tétmeccsen gólt lőni új csapatában a nyár legnagyobb újpesti igazolása, a válogatott csatár, Ladányi Balázs.

Az első harmadban egy lőtt góljuknak köszönhetően a vendégek kerültek előnybe, de a lila-fehérek a második játékrészben hat, majd a harmadikban három gólt lőttek.
  • Budapest, Borsodi Liga-alapszakasz:
  • Újpesti TE-Érsekújvár (szlovák) 9-3 (0-1, 6-2, 3-0)
  • gólszerzők: Drahovsky (3), Ondov (2), Hidasi, Tolnai, Gergely, Dubek, ill. Udvardy, Ilanich (2)

Az NSO ajánlja:

• Borsodi Liga, 2005-2006 - az összes eredmény, menetrend, tabella: BORSODI LIGA

• Bajnokság, kupa, Interliga, vb, Divízió, Eurotour
• SztárChat rovatunk vendégei voltak
• Jégkorong-lexikon

Szavazás

Melyik csapat nyeri a hokibajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
2 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
2 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
2 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
2 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
2 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
3 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája