Az NSO ajánlja:
Az összes eredmény, menetrend, tabella: Tabella, fordulóról fordulóra
Magyar Kupa
A játékvezetői keret
Bajnoki múlt
Örökranglista
Jégkorong-lexikon


A lila-fehérek leggólerősebb játékosa a szlovák légiós, Andrej Drahovsky volt, aki egymaga négy gólt szerzett. Csupán egy találattal maradt el tőle a legnagyobb fogásként elkönyvelhető, volt dunaújvárosi Ladányi Balázs.
A szlovák másodosztályban - harmadik vonal - szereplő érsekújváriak a tavasszal jelezték, hogy szeretnének részt venni a magyar élvonalbeli bajnokságban.
A napokban a magyar szövetség és az érintett magyar klubok is áldásukat adták az ötletre, most már csak a szlovák sportági szövetségnek kell hasonló döntését meghoznia és minden akadály elhárul az indulásuk elöl.
A magyar szövetség arról még csak később dönt, hogy a szlovák csapat csak az alapszakasz küzdelmeiben vesz részt vagy esetleg a rájátszásban is, ahol már adott esetben aranyérmet is nyerhet.
Bár, a mostani eredményt elnézve ezen a kérdésen olyan sokáig nem kell rágódni: nem fenyeget komolyan annak a veszélye, hogy az érsekújváriak aranyérmesek lesznek a Borsodi Jégkorongligában.
Érsekújvár, felkészülési mérkőzés:
Lokomotiva Nové Zámky (szlovák)-Újpest 2-16 (1-2, 1-8, 0-6)
A magyar csapat gólszerzői: Drahovsky 4, Ladányi 3, Dubek, Ondov 2-2, Horváth A., Gergely Cs., Nagy Cs., Szabó J., Hidasi
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







