Jégkorong: Horváth András Újpestre igazolt

2005.06.10. 11:57
Címkék
Az Újpest jégkorong-csapatának honlapja szerint a lila-fehéreknél folytatja pályafutását az elmúlt tizenegy idényben Dunaújvárosban szereplő Horváth András (képünkön).

A 124-szeres válogatott védő az átigazolásáról így nyilatkozott a www.utehoki.hu oldalon: "Két ajánlatom volt, a Dunaújváros és az Újpest között kellett döntenem. Annak, hogy végül az UTE mellett döntöttem, több oka is volt. Először is 11 éven keresztül jártam Budapestről Dunaújvárosba minden nap, és szerettem volna újra a fővárosban játszani. Ha már Budapest, akkor pedig a IV. kerület jöhetett igazából szóba, hiszen a szívem Újpestre húzott. A vezetők korrekt, egyenes ajánlatot tettek elém, és velük együtt én is előre gondolkozom. 29 éves vagyok, úgy vélem, még 5-6 éven keresztül mindenképpen játszani fogok."


Az NSO ajánlja:

Az összes eredmény, menetrend, tabella: Tabella, fordulóról fordulóra
Magyar Kupa

A csapatok:

Adatbank: DAC-Invitel
Adatbank: Újpest

A játékvezetői keret

Bajnoki múlt
Örökranglista

Jégkorong-lexikon
Legfrissebb hírek

„Öt éve koldusként járok-kelek” – a túlélésért küzd az ukrán kézilabda

Kézilabda
18 perce

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
31 perce

Bántalmazta a játékvezetőt, aki bordatörést szenvedhetett – sajtóhír

Minden más foci
33 perce

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
37 perce

Kocsis Gergő a játékot és a sarki fény látványát is élvezi

Légiósok
41 perce

Vívás: három magyar a főtáblán a férfi tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
54 perce

Corbu Máriusz: Az El-ben a kieséses szakasz a cél, de kellenek a bajnoki győzelmek is

Európa-liga
1 órája

Szalontay Sándor a negyeddöntőben búcsúzott a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
2 órája