Jégkorong: Kassai György az FTC új szakosztályelnöke

Vágólapra másolva!
2005.05.28. 11:46
Címkék
Kassai György személyében új elnöke van a Ferencváros jégkorong-szakosztályának, míg a szakosztály-igazgatói tisztséget továbbra is Hudák János tölti be. A szakosztály közgyűlése csütörtökön új elnökséget is választott, amelynek Kassai György és Hudák János mellett tagja még dr. Balogh Ákos, Faragó Tibor, Iván László, Krisztu György és Szamel József. A tíz jelölt közül Mészöly András, Mihók Béla és Farkas András visszalépett.

Kassai György a 100% Fradi magazinnak így nyilatkozott: "Az új elnökség elsődleges feladata, hogy kijelölje a szakosztály számára az elkövetkezendő években járandó, és reményeink szerint sikerekhez vezető utat. Az alap természetesen az anyagi feltételek megteremtése. Ennek érdekében részletes anyagot készítünk, magyar illetve idegen nyelven egyaránt, hogy minél szélesebb körben tudjunk keresni a potenciális szponzorokat."

"Keretünkben igazán jelentős változások nem várhatóak - folytatta az egykori játékos. - Nem szeretnénk becsapni a játékosokat, ezért az elnökség alakító közgyűlésen vázoltuk nekik a lehetőségeinket. Sok biztatót sajnos egyelőre nem mondhattunk, ennek ellenére ezidáig senki sem jelezte távozási szándékát."

Az új elnök a Nemzeti Sport Online érdeklődésére azzal egészítette ki a fentieket:

"Tudjuk, hogy májusban és júniusban még nem tudjuk megteremteni a stabil pénzügyi hátteret a biztonságos működéshez, ezért válogatott szintű magyar játékosokat már nem nagyon tudunk majd igazolni. A tervünk, amelyről korábban az önök lapjában beszéltem, azaz hogy fiatal külföldi játékosokat hozzunk a Ferencvárosba, továbbra is érvényes, de ahhoz, hogy Kanadából, Szlovákiából vagy Svédországból légiósokat szerződtessünk, mindenképpen meg kell várni a bajnokság versenykiírását."

"Mindenképpen egy nagyon jó, komoly hokicsapatot szeretnénk felépíteni, de ebből akkor lesz valami, ha az alapok erősek. Noha a következő hónapokban sok minden változik még, én már megfogalmaztam az elnökségnek, hogy a csapatnak meg kell szereznie a bronzérmet a következő szezonban. Ez azt jelenti, hogy egy lépcsőfokkal feljebb kell lépnünk, de ha két lépcsőfok lesz belőle, az sem baj."

Kassai György februárban került reflektorfénybe a magyar jégkorongsportban, amikor az ő közreműködésével a Ferencvárosban szerepelt két kanadai NHL-sztár, Rob Niedermayer és Jason Strudwick. Jólértesültek már a bajnoki rájátszást követően tudni vélték, hogy ő lesz az FTC jégkorong-szakosztályának következő vezetője.
Legfrissebb hírek

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
7 perce

Terbócs István: Szerettük volna megmutatni Kevin Constantine-nak, hogy maradt még bennünk abból, amit tanított nekünk

Jégkorong
16 perce

Sydney-Hobart: a Master Lock Comanche és a címvédő LawConnect harcol a győzelemért

Egyéb egyéni
19 perce

A legjobb 32 játékos maradt versenyben – folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
33 perce

Népsport: Annus néni csábítása, avagy így szerződött Rómába Zsengellér Gyula

Népsport
36 perce

Gruber Zsombor: kevés lehetőség, kiemelkedő játék

Labdarúgó NB I
1 órája

Szappanos Péter a szezon legjobb futballistája

Labdarúgó NB I
1 órája

Félévi értesítő – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik