Jégkorong-vb: svéd és cseh öröm, kanadai és szlovák bánat

2005.05.07. 23:19
Címkék
Az Ausztriában zajló, hatvanadik jégkorong-világbajnokságon a középdöntő első fordulójában a cseh csapat magabiztosan, négy góllal bizonyult jobbnak az utóbbi években orruk alá többször is borsot tört szlovákoknál, míg a svédek minimális különbséggel, nagy csatában verték a címvédő juharleveleseket, akik 2003-ban és 2004-ben is az aranycsatában verték őket.

Utóbb összecsapáson Kanada már az első harmadban 2-0-ás előnyre tett szert, megállíthatatlannak látszottak, ám a svédek még a szünet előtt szépíteni tudtak. A második játékrész egyértelműen a háromkoronásoké volt, hiszen megfordították a találkozó állását. A záró harmadban Kanada mindent megtett az egyenlítésért, ami össze is jött nekik, ám a svédeknek volt annyi erejük, hogy a hajrában beüssék a győztes gólt.

A két győztes, tehát Csehország és Svédország már biztos, a hátralévő két középdöntős forduló eredményeitől függetlenül bejutott a negyeddöntőbe, ám hogy végül hányadik helyen végeznek és a folytatásban melyik csapattal játszanak, az majd csak minden bizonnyal a zárófordulót követően derül ki.

Ausztria, vb, középdöntő, második forduló:
Csehország-Szlovákia 5-1 (2-0, 3-1, 0-0)
Svédország-Kanada 5-4 (1-2, 3-1, 1-1)

Szavazás

Jégkorong vb, Ausztria: ki lesz a bajnok?

Legfrissebb hírek

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
58 perce

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
1 órája

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
1 órája

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
1 órája

Stollárék döntő rövidítésben kikaptak a vuhani nyolcaddöntőben

Tenisz
1 órája

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
1 órája

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
2 órája

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
2 órája