A négy nyert mérkőzésig tartó döntő állása: 3:3
Következik: 7. mérkőzés - március 21., hétfő, 18 óra, Székesfehérvár
A Volán a sírból hozta vissza az esélyt
Hetedik mérkőzés dönt a bajnoki címről az első osztályú jégkorong-bajnokságban, miután a címvédő Alba Volán-FeVita ma ismét legyőzte a DAC-Invitel csapatát, ezzel 2:0-s és 3:1-es hátránya után 3:3-ra kiegyenlített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban. Ez az első alkalom a rájátszás történetében, hogy egy csapat 3:1-es hátrányból kiegyenlít a fináléban.

Volt okuk örömre a fehérváriaknak Dunaújvárosban (fotó: Danis Barna)

Volt okuk örömre a fehérváriaknak Dunaújvárosban (fotó: Danis Barna)

Ezután irigyelte-e bárki is a két edzőt?
A dunaújvárosi szurkolók ettől függetlenül bajnokavatásra készülődtek, ami már a találkozót megelőző percek hangulatán is érződőtt: a csarnokban csak a vendégszurkolóknak fenntartott szektorban volt némi hely, máshol viszont színültig megteltek a lelátók, s a többség Ladányiék nagy ünneplésére várt.
Aztán megkezdődött a meccs, s azonmód kiderült, hogy ez a várakozás még borzasztóan hosszú lesz…
MESTERMÉRLEG
Robert Spisák, a DAC-Invitel edzôje:
„A játékvezetôvel nem foglalkozom, láthatta ország-világ a ténykedését. Sajnos a fegyelmezettség ezúttal hiányzott a csapatomból. A legroszszabb, hogy már három hátvédünk fog hiányozni hétfôn, még nem tudom, hogyan, de pótolnunk kell ôket.”
Pat Cortina, az Alba Volán-FeVita edzôje
„Nagyszerû volt látni, hogy kondícióban felülmúltuk az ellenfelet. Látszik, nem véletlenül dolgoztunk sokat a szezonban. A sérültjeinket pótolni tudtuk, Budai remekelt, mindenki odatette magát. Mint mindig, a következô találkozóra készülünk, sohasem számolgatunk. Nyerni akarunk.”

Az NSO ajánlja:
Az összes eredmény, menetrend, tabella: Tabella, fordulóról fordulóra
Magyar Kupa
A csapatok:
Adatbank: Alba Volán-FeVita
Adatbank: DAC-Invitel
Adatbank: Ferencvárosi TC
Adatbank: Győr
Adatbank: Miskolc
Adatbank: Újpest
A játékvezetői keret
Bajnoki múlt
Örökranglista
Jégkorong-lexikon

A szurkolók pedig egyre türelmetlenebbé váltak…
Percről percre
17. perc: a kettôs emberelônyben játszó Volán támadott, Tôkési nagy bombát engedett el a kék vonalról, Szuper védte, majd Kovács ismétlését is, ám a harmadszor próbálkozó Palkovics már betalált a kapuba. 0–1
26. perc: Ocskay tette vissza a korongot a harmadvonalhoz, Szuna lôtt, s a nem túl erôs lövés a védôk között laposan a kapu bal oldalába csúszott. 0–2
47. perc: Palkovics elcsente a korongot a védôktôl, a kiugró Ocskayhoz passzolt, s a válogatott csatár Szuper mellett a kapuba lôtte a szóló végén. 0–3
50. perc: az alapvonal mögül Sille paszszolt a kapu elé lendületbôl érkezô Kovácshoz, aki kilôtte a jobb felsô sarkot. 0–4
52. perc: Ladányi lövése kipattant Budairól, a fehérvári kapu elôtt ólálkodó Vas pedig azonnal a hálóba emelt. 1–4
59. perc: a kapu mögül visszaforduló Palkovics elsô lövését még hárította Szuper, ám Palkovics újrázásával szemben már tehetetlen volt. 1–5

Arról a meccsről, amelyen most már egészen biztosan eldől majd a bajnoki cím sorsa…
Robert Spisáknak tehát Tokaji és Vargyas után egy harmadik védő helyettesítéséről is gondoskodnia kell, s emellett az sem lesz kis feladat, hogy a néhány nappal ezelőtt még aranyközelben lévő, ám mostanra padlóra kerülő csapatát felrázza a hétfői, székesfehérvári összecsapásra. Mert kétségtelen, hogy fordult a kocka, most már Pat Cortina játékosai lehetnek bizakodóbbak, hiszen úgy tűnik, kifelé jönnek a gödörből.
Onnan, ahová most a fáradni látszó dunaújvárosiak tartanak… ---- Újvárosban finoman fogalmazva sem ment neki a bajnoki fináléban: elképesztő bravúrok mellett (mert azért ne feledjük, ezekből is volt bőven) tőle szokatlan hibák, potyagólok fűződtek a nevéhez, előfordult, hogy le kellett cserélni. Az alapszakaszban ragyogóan ment neki Dunaújvárosban is. Várható volt, hogy előbb-utóbb idegenben is elkapja a fonalat.
Elkapta. Budai Krisztián, az Alba Volán válogatott kapusa tartást adott csapatának, fontos védésekkel igazolta klasszisát. "Fordult a kocka" - mondta ezzel kapcsolatosan az előző székesfehérvári mérkőzésen is remeklő hálóőr, majd így folytatta: "Be akartuk bizonyítani, hogy több van bennünk annál, mint hogy ilyen simán elbukjuk ezt a finálét. A sérültjeinkért is küzdöttünk, nekik is ajánljuk ezt a sikert. Nyugodtan kijelenthetem: az utolsó, hétfői mérkőzésen legyőzni a Dunaújvárost háromszor olyan nehéz lesz, mint volt a három egyes hátrányból való felkapaszkodásunk. Örülök, hogy jól ment, és nagyon bízom benne, hogy az utolsó összecsapáson sem lesz másképp, de még egyszer hangsúlyozom: iszonyatosan nagy csatára számítok." ---- "Elmondom, mit láttam: semmit. Két játékos állt előttem, felemelt bottal…" - mondta a DAC kapusa, Szuper Levente a második Volán-gólról, Szuna találatáról.
"Belőttem a korongot a harmadba, Csibi pedig hátulról elütött. Mivel a bíró nem fújt semmit, utánakorcsolyáztam, és szemből ütköztem vele. Végleges kiállítás? Volános bírónál. Remélem, Csibinek nem történt nagyobb baja" - mondta Horváth András, aki a mindent eldöntő mérkőzésen hiányozni fog a DAC csapatából.
"Hát ezt nem gondoltam volna… Nem is emlékszem, mikor nyertünk ilyen könnyen Dunaújvárosban" - csodálkozott Palkovics Krisztián, aki ezúttal is gólokkal vette ki a részét a győzelemből.
"Egygólos győzelemre tippeltem, erre bizony nem számítottam… De nincs ám még vége!" - elmélkedett az öltözőfolyosón idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztály-igazgatója.
"Szerencsés gól volt, nem tagadom. A sérültek miatt kaptam lehetőséget, megpróbáltam élni vele" - hangzott Szuna Roland őszinte vallomása.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik