Jégkorong: Niedermayer nélkül - nem gond az idő

2005.03.16. 14:57
Címkék
Az élvonalbeli jégkorongbajnokságban ma akár eldőlhet a bronzérem sorsa, hiszen a három nyert mérkőzésig tartó párharcban az Újpest összesítésben 2-1-re vezet a Ferencváros ellen. A mai találkozón, amelyet este nyolctól rendeznek a Kisstadionban, nem léphet pályára a pályaválasztó zöld-fehérek egyik kanadai légiósa, a világbajnok Rob Niedermayer (képünkön). Bár a zöld-fehérek a szövetség versenybizottságánál, majd a kedvezőtlen választ követően az elnökségnél is próbálkoztak légiósuk felmentésével - két fegyelmi kiállítása automatikusan egy mérkőzésről szóló eltiltást vont maga után - nem sikerült a számukra pozitív döntést kicsikarniuk.
A bronzmeccs második mérkőzését a múlt héten ugyancsak a Kisstadionban rendezték, akkor a havaseső miatt húsz percet állt a játék. Ezúttal azonban már a hirtelen jött tavaszi felmelegedés okozhat gondot. Az NSO információ szerint a napközbeni rendezéssel valóban adódna némi gond, ám estére minden körülmény adott lesz a mérkőzés megrendezéséhez.


Az NSO ajánlja:

Az összes eredmény, menetrend, tabella: Tabella, fordulóról fordulóra
Magyar Kupa

A csapatok:

Adatbank: Alba Volán-FeVita
Adatbank: DAC-Invitel
Adatbank: Ferencvárosi TC
Adatbank: Győr
Adatbank: Miskolc
Adatbank: Újpest

A játékvezetői keret

Bajnoki múlt
Örökranglista

Jégkorong-lexikon

Szavazás

Ki nyeri az idei jégkorong-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
5 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
5 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
5 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
5 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
5 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
5 órája