Valko a Volán új védője

SZ. M.SZ. M.
2005.01.15. 22:03
Címkék
Miközben az újvárosiak azzal voltak elfoglalva, hogy a Borsodi Liga hajrájára megerősödjenek, a székesfehérváriak sem tétlenkedtek: a DAC-hoz hasonlóan Szlovákiából hoztak légióst az elkövetkezendő két hónapra.
"Pavel Valko már tavaly nyáron volt nálunk próbajátékon, ám akkor még nem állapodtunk meg semmiben - magyarázta idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán-FeVita szakosztály-igazgatója. - Miután hátul elég kevés emberünk van, egy védő kiesése komoly problémákat okozhat, ezért aktuálissá vált, hogy egy hátvédet szerződtessünk. Újra felvettük a kapcsolatot Valkóval, akivel most már sikerült megállapodnunk, így a Borsodi Liga rájátszásában már számíthatunk rá."
A 27 esztendős védő egyébként már tavaly nyáron, szlovákiai edzőmérkőzésen játszott a Volán színeiben, így már volt alkalma megismerkedni leendő csapattársaival. Az amúgy kassai származású játékos ebben az idényben eddig a szlovák Extraligában szereplő Dubnicát erősítette, nemsokára pedig már az Alba Volán színeiben korcsolyázhat ki a székesfehérvári csarnok jegére.
Legfrissebb hírek

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
28 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
59 perce

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
2 órája