Dunaújváros-Volán: jöhet az első felvonás

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.10.07. 20:56
Címkék
Az idény első Dunaújváros-Volán rangadója - rögvest hat pontért. A pénteki összecsapást ugyanis a tavaly bevált gyakorlattal összhangban egy füst alatt a Borsodi Liga- és az Interliga-sorozat részeként rendezik.
Mindkét csapat soraiban akadnak bőséggel sérültek. A Volánnál Ocskay Gábor szívproblémái miatt hiányzik, visszatérhet viszont az artroszkópiás térdműtéten áteső Palkovics és Ondrejcik. Utóbbi két meghatározó játékos jégre lépéséről Pat Cortina, illetve a fehérvári csapatorvos az utolsó pillanatban dönt majd. A másik oldalon Szélig Viktor kézműtéten van túl, pénteken még nem erősíti a DAC védelmét, de már edz, és hamarosan ő is csatasorba áll.
Vargyas László lovaglóizom-húzódás miatt pihent az utóbbi időben, játéka szintúgy kérdéses. Ráadásul a Slavija elleni keddi Interliga-meccsen Tokaji Viktor válla is megsérült, de szerencsére nincs komoly baj, úgyhogy ő nem szaporítja a hiányzók sajnos meglehetősen népes táborát. A Dunaújváros új kapusa (furcsa még kimondani, de szokjunk hozzá), Szuper Levente kifelé lábal szakadásos lovaglóizom-sérüléséből, ám a fokozatosság és óvatosság elve alapján csak a napokban kezdi meg az edzéseket egy hónapos kihagyása után, magyarán az első rangadón még nem láthatja őt a közönség.

A fehérvári remények szerint Palkovics Krisztián visszatérhet a Dunaújváros elleni pénteki találkozón (Fotó: Czagány Balázs)
A fehérvári remények szerint Palkovics Krisztián visszatérhet a Dunaújváros elleni pénteki találkozón (Fotó: Czagány Balázs)
A fehérvári remények szerint Palkovics Krisztián visszatérhet a Dunaújváros elleni pénteki találkozón (Fotó: Czagány Balázs)
Elég is ennyi a rossz hírekből, nézzük a jókat!
"Gyerekkorától kezdve ismerem Szuper Leventét - így idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató a nagy ellenfél, a Volán részéről. - Nagyon örülök neki, hogy Magyarországon szerepel, hiszen így a magyar hoki újabb lendületet kap, növekedhet a nézőszám, és jól jár a válogatott is. Másfelől persze egyáltalán nem örülök, hogy a nagy rivális sorait erősíti, így jóval nehezebb dolgunk lesz, de ezt a feladatot is meg kell oldani." A DAC soraiban egy hónapos próbajátékon szerepel a svéd Jim Lundwall, és szerződtették a cseh hátvédet, Martin Mintelt. Még egy-két új külföldi játékossal (január 15-éig lehet igazolni) és Szuperrel kiegészülve egészen ütőképes gárda jönne össze Újvárosban - úgyhogy parázs csata van kilátásban a Volán ellen. "Tavaly is rengetegszer hallottam, hogy mennyivel esélyesebbek vagyunk a Dunaújvárosnál, és már akkor is figyelmeztettem mindenkit, hogy vigyázzunk, az új évadban meg aztán pláne ezt mondom. Bár még mi is tervezünk egy-két erősítést, azt kell mondanom, az új évadban minden Volán-DAC meccs, így a most pénteki is háromesélyes lesz. Céljaink persze nem változtak: szeretnénk megnyerni a bajnokságot, végre a kupát, és a döntőt célozzuk meg az Interligában" - latolgatja az esélyeket a Volán vezetője.
Hallgattassék meg a másik fél is: Kőhalmi Tibor, a DAC szakosztályelnöke is természetesen megfogalmazta csapata vágyait. "Az idei célunk megnyerni a Borsodi Ligát, a Magyar Kupát, és minél jobban szerepelni az Interligában." A Volánéhoz kísértetiesen hasonló célok.
Győzzön tehát a jobbik, következzék a parázs csata, egy hosszú sorozat első felvonása!


Az NSO ajánlja:

A Borsodi Liga programja:

Tabella, fordulóról fordulóra ---- O ---- &
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
5 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
5 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
5 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
6 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
6 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
7 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
8 órája
Ezek is érdekelhetik