Se eredmény, se pénz

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
2004.04.23. 22:03
Címkék
Ellentétben az újpesti jégkorongozók nagy terveivel, a Ferencváros nem dédelget világmegváltó fejlődésről és előrelépésről szóló álmokat a következő bajnokságra vonatkozóan.
Ahogy az elmúlt években megszokhatták szurkolóik, úgy az idén is a dobogó harmadik fokára állhattak fel a zöld-fehérek, tehát a helyezés különösebb meglepetést nem jelentett a csapat híveinek. A bajnokság során egy alkalommal sikerült szoros csatát vívniuk a dunaújvárosiakkal (akkor a DAC nyert büntetőkkel), ám többször nem tudták megszorongatni az éllovasokat. A Pannónia-ligában a gyenge ellenfeleknek köszönhetően nem egy esetben komolytalan mérkőzést játszottak, hiszen például a Mladost Zagreb elleni 20–0-ás győzelem nem nevezhető kiélezett küzdelemnek, ráadásul a döntőben alulmaradtak a csíkszeredaiak ellenében, így felmerült a kérdés, miszerint érdemes-e egyáltalán pénzt áldozni a találkozókra. "A Ferencvárosnál komoly tőkehiánnyal küzdünk – kezdte értékelését Mihók Béla, a jégkorong- szakosztály elnökségi tagja. – Éppen ezért el kell gondolkoznunk a következő idényt illető terveinkről. Mindenekelőtt egy teljesen új szponzorációs hátteret kell kialakítanunk, ám ez nem könnyű, mert eredmény szintjén nem tudjuk kiszolgálni a támogatóinkat. Ebben az évadban huszonötmillió forintból gazdálkodtunk, ám meglátásom szerint az sem segítene rajtunk, ha ennek a duplája lenne a kasszában. Bár csarnokban edzhetünk, sajnos a szurkolóink nem nagyon jönnek ki Káposztásmegyerre, nem szokták még meg a távolságot."Ami az utóbbi idők történéseit elleti, Hetényi Zoltán ügyében is bebizonyosodott, hogy a Fradi nem tudja felvenni a versenyt az éllovasokkal – és itt most nem a tudásbéli különbségekről van szó. "Nem tudtuk magunknál tartani a tehetséges kapust, mert nem futotta a költségvetésünkből, hogy havi negyvenezer forintot fizessünk neki. Így természetes, hogy átigazolt az Alba Volánhoz, ott ennek a dupláját kapja, ráadásul még lakást is adnak neki. Nem érdemes fiatal tehetségeket sem kinevelnünk, ha elviszi őket egy gazdagabb klub" – mondta Mihók. Az Újpest fontolgatja az Interligában való szereplést, amelyhez természetesen edzőváltás és a játékosállomány erősítése is társul. Ezzel szemben a Ferencváros a továbbiakban is a jóval alacsonyabb rangú Pannónia-ligában szándékozik indulni. Úgy vélik, a fiataloknak fontos, hogy nemzetközi rutint szerezzenek, s az Interligát nem is tudnák megfizetni. Éppen a pénzszűke miatt nem tervezik külföldi játékosok igazolását, s miután Szergej Oreskin edző munkájával meg vannak elégedve, új tréner érkezésére sem lehet számítani. A következő bajnokságra céljuk a stabil harmadik helyezés elérése és a két élgárdával szeretnének több szorosabb meccset játszani, hátha visszatérnek a lelátókra a szurkolók. Fazekas László szakosztályelnök lemondott, de reménykedik abban, hogy az ideinél több pénzt össze tudnak szedni, hiszen az AstraZenecán kívül az Indesit is a támogatók sorába lépett. "Természetesen segíteni fogom az utódomat a további szponzorok felkutatásában, s az is biztos, hogy távozásom után a Szobi Szörp is támogatója marad a klubnak – fűzte hozzá Fazekas, aki főállásban a Szobi Szörp Rt. vezérigazgatója.
Legfrissebb hírek

NB I: a hajrában egyenlített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
9 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
24 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
28 perce

A szünet felé közeledve belelendült a játékba a Győri ETO

Kézilabda
40 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
49 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
49 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
52 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
52 perce