A nap, amelyik testvérré tette Maradonát és Pelét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.29. 06:46
null
Ritkaságszámba menő fotó Peléről és Maradonáról – utóbbi televíziós műsorában 2005-ben (Fotó: Action Images)
A testvériség természetesen képletesen értendő, ám a futballtörténelem két talán legnagyobb játékosának életrajzában rejtező, június 29-hez kötődő „apró” egybeesés mégiscsak döbbenetes.

 

Az egymással (legalábbis a bulvármédiának szánt egynémely megnyilvánulás tanúsága szerint) szívesen csipkelődő Pelé és Diego Maradona ugyanazon a napon, június 29-én lépett be a világbajnok labdarúgók szűk táborába. A brazilok és az argentinok sikerrel megvívott vb-döntője között persze eltelt 28 esztendő, ám az egybeesés így is érdekes, a fantáziadús futballrajongók sorsszerűséget is sejthetnek mögötte. Vb-öröknaptárunk mai fejezetében egyéb június 29-i vb-események mellett e két sporttörténeti mérkőzést is felelevenítjük.

A győztes amerikai gól grafikán
A győztes amerikai gól grafikán

1950: AZ AMERIKAIAK MEGTRÉFÁLJÁK ANGLIÁT

A június 29-i játéknapon játszották az első brazíliai világbajnokság egyik legemlékezetesebb mérkőzését: az Egyesült Államok Joe Gaetjens 38. percben elért góljával, valamint Frank Borghi több nagyszerű védésének köszönhetően legyőzte az első vb-jükre a futball tanítómestereiként érkező angolokat.

Anglia először képviseltette magát világbajnokságon, és odahaza oly biztosak voltak a sikeres szereplésben, hogy az amerikaiak elleni mérkőzésről befutó első telexjelentésekben valamiféle elgépelést sejtettek, s úgy gondolták, a helyes eredmény 10:0 vagy 10:1 lehet az angolok javára… VIDEÓ ITT!

VB 1950, BRAZÍLIA – JÚNIUS 29.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Belo Horizonte Egyesült Államok–Anglia 1:0
Rio de Janeiro Spanyolország–Chile 2:0
Curitiba Paraguay–Svédország 2:2
A brazil játékosok közül (balról) Djalma Santos, Zagallo, Pelé és Zito a Jules Rimet-kupát csodálja (Fotó: AFP)
A brazil játékosok közül (balról) Djalma Santos, Zagallo, Pelé és Zito a Jules Rimet-kupát csodálja (Fotó: AFP)
Brazília először lett világbajnok
Brazília először lett világbajnok

1958: PELÉ-DUPLA A DÖNTŐBEN, BRAZÍLIA ELŐSZÖR VILÁGBAJNOK

Napra pontosan nyolc évvel később már senki sem gyanított félreértést, amikor a svédországi világbajnokságon dolgozó tudósítók világgá kürtölték: egy tizennyolc éves siheder két gólt szerzett a döntőben!

A szóban forgó ifjúról, Peléről addigra már világszerte ódákat zengtek. A brazil támadó az utolsó csoportmérkőzésen mutatkozott be a világbajnokságon, aztán a walesiek elleni negyeddöntő egyetlen gólját ő szerezte (ezzel máig ő a legfiatalabb vb-gólszerző). A franciáknak hármat vágott az elődöntőben (az övé a legifjabban elért mesterhármas), és nem meglepő módon máig élő „ifjúsági csúcsot” állított fel azzal, hogy a svédek elleni fináléban 17 évesen és 249 naposan a kapuba talált (ugyebár kétszer is). Akárcsak a megelőző négy gólja a tornán, ez a kettő is a második félidőben született.

A harmadik és az ötödik brazil találatot szerző Pelé mellett Vavá (2) és Mario Zagallo is góllal járult hozzá ahhoz, hogy Brazília 5:2-re megnyerje a Svédország elleni döntőt, és története során először elhódítsa a világbajnoki címet. A svédek részéről Nils Liedholm és Agne Simonsson volt eredményes. VIDEÓ ITT!

VB 1958, SVÉDORSZÁG – JÚNIUS 29.
DÖNTŐ
Solna Svédország–Brazília 2:5

 

A Gazzetta diadalittas címlapja
A Gazzetta diadalittas címlapja

1982: AZ ADDIG NYERETLEN OLASZORSZÁG LEGYŐZI A CÍMVÉDŐ ARGENTÍNÁT

A spanyolországi torna középdöntőjének második napja két nagyszerű meccsel kecsegtetett, de maradandó élménnyel végül csak az egyik, a barcelonai Olaszország–Argentína csata szolgált. Enzo Bearzot, az olaszok szövetségi kapitánya a vb-n addig tapasztaltak alapján Diego Maradonában látta a fő veszélyforrást, ezért Claudio Gentile személyében egy minden hájjal megkent játékost állított az ifjú argentinra.

A Juventus tapasztalt védője nem válogatott az eszközökben, piócaként tapadt Maradonára, és a szabályos szerelésektől a megfélemlítésig mindent bevetett – s hogy mindezt milyen sikeresen alkalmazta, arra bizonyíték, hogy nemcsak ő, hanem a bánásmódot sérelmező Maradona is sárga lappal zárta a meccset… Két kényszerű hempergés között Diego csak fel-felcsillantani tudta, mire képes, lőtt például egy sistergős kapufát.

Az ily módon megpuhított argentinoknak csupán egy gólra futotta Daniel Passarella gyorsan elvégzett, hajrábeli szabadrúgása révén, miközben odaát Marco Tardelli és Antonio Cabrini is betalált. Az első csoportkörből három döntetlennel továbbvergődő squadra azzurra végre megszerezte első győzelmét a világbajnokságon. VIDEÓ ITT!

A másik találkozót a madridi Bernabéu-stadionban vívták, ám a játék sem a helyszínhez, sem a két csapat múltjához nem volt méltó. A nyugatnémetek Karl-Heinz Rummenigge révén kapufáig jutottak, az angolok odáig sem, távoli kísérleteiket Harald Schumacher biztos kézzel hatástalanította.

VB 1982, SPANYOLORSZÁG – JÚNIUS 29.
KÖZÉPDÖNTŐ (2. CSOPORTKÖR)
Madrid NSZK–Anglia 0–0
Barcelona Olaszország–Argentína 2–1

 

Diego Maradona a világbajnoki trófeával
Diego Maradona a világbajnoki trófeával

1986: JOSÉ ÉS A KÉT JORGE BESEGÍT DIEGÓNAK, ARGENTÍNA ÚJRA VILÁGBAJNOK

Ez már egy dicsőségesebb argentin június 29.

Diego Maradona már túl volt egy nem túl sikeres világbajnokságon, amikor – immár európai légiósként gyűjtött tapasztalatokkal, az argentin válogatott csapatkapitányaként – a mexikói hadszíntérre lépett. A döntőig vezető úton többször igazolta klasszisát, pontot érő találatot vitt be az olaszoknak, svindlis és klasszis gólt egyaránt elhelyezett az angol kapuban, gyönyörű duplával ejtette ki a belgákat. Ezek után június 29-én élete mérkőzésére, az NSZK elleni fináléra készült.

Az argentinok számítottak arra, hogy a németek különös figyelmet fordítanak majd Maradona őrzésére, és tudták, csak akkor van esélyük, ha a többiek képesek elvégezni az ő munkája egy részét is. Elvégezték. Az első gólt például José Brown fejelte, akinek 36 válogatott meccsén több találata nem is volt. Héctor Enrique nagyszerű indításából Jorge Valdano lőtte be a másodikat, ám ezzel még nem dőlt el semmi, hiszen az utolsó válogatott meccsét játszó Karl-Heinz Rummenigge (74. perc) és az első vb-jén szereplő Rudi Völler (80. perc) egy-egy szöglet után villámgyorsan kiegyenlített.

Jött azonban az addig jobbára sikerrel semlegesített Maradona, és a vérszemet kapó németek gyűrűjéből olyan passzal hozta játékba Jorge Burruchagát, hogy kis túlzással társának már „csak” be kellett nyargalnia a kapuba a labdával. Argentína nyolc év után újra világbajnok lett! VIDEÓ ITT!

VB 1986, MEXIKÓ – JÚNIUS 29.
DÖNTŐ
Mexikóváros Argentína–NSZK 3–2
Diego Maradona és Pelé egy jótékonysági rendezvényen Párizsban, 2016-ban (Fotó: AFP)
Diego Maradona és Pelé egy jótékonysági rendezvényen Párizsban, 2016-ban (Fotó: AFP)

 

1994: MEGLEPŐ SZAÚDI TOVÁBBJUTÁS SZÉPSÉGDÍJAS GÓLLAL

Egyedül Belgium várta továbbjutóként az F-csoport utolsó mérkőzéseit az egyesült államokbeli torna június 29-i játéknapján, és valamelyest biztosak voltak a dolgukban a hollandok is, akiknek a pont nélküli marokkóiakkal kellett összecsapniuk. Ehhez képest a csereként beálló Bryan Roy csupán a 78. percben lőtte be a csoportelsőséget jelentő győztes gólt. VIDEÓ ITT!

A holland elsőséghez az is kellett, hogy Belgium kikapjon Szaúd-Arábiától. Kikapott, méghozzá az 1994-es vb egyik legszebb góljával, amely az arab csapatnak csodaszámba menő továbbjutást hozott, Szaid el-Ovairannak pedig – aki a saját térfeléről indulva hatolt át a szólóját túl későn komolyan vevő belga védelmen – megtisztelő becenevet: ő lett „az arabok Maradonája”. VIDEÓ ITT!

Így örült remek góljának Szaid el-Ovairan (Fotó: AFP)
Így örült remek góljának Szaid el-Ovairan (Fotó: AFP)
VB 1994, EGYESÜLT ÁLLAMOK – JÚNIUS 29.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Orlando Hollandia–Marokkó 2–1
Washington Szaúd-Arábia–Belgium 1–0

 

1998: KÉT NYOLCADDÖNTŐ, KÉT DRÁMAI VÉGJÁTÉK

Két rendkívül kiélezett meccset vívtak június 29-én a franciaországi világbajnokság nyolcaddöntőjében. Az egyiken Mexikó sokáig vezetett Luis Hernández góljával, ám az utolsó negyedórában Németország fordított: Jürgen Klinsmann egy óriási védelmi hibát kihasználva egyenlített (ez volt az utolsó találata a válogatottban), majd a 86. percben Oliver Bierhoff, a két évvel korábbi Eb-döntő hőse befejelte a győztes gólt. VIDEÓ ITT!

A másik találkozó még később, a 92. percben dőlt csak el, amikor Edgar Davids lapos lövése a lábak között utat talált a jugoszláv kapu bal alsó sarkába. A később 74 válogatott meccsig jutó holland középpályásnak ez volt az első gólja az oranje mezében. A meccs korábbi szakaszában Dennis Bergkamp és Szlobodan Komljenovics talált be a kapuba, és ki tudja, hogyan alakul a végjáték, ha 1–1-nél Predrag Mijatovics nem hibáz tizenegyest. VIDEÓ ITT!

Edgar Davids a győztes gól utáni pillanatokban Fotó: AFP)
Edgar Davids a győztes gól utáni pillanatokban Fotó: AFP)
VB 1998, FRANCIAORSZÁG – JÚNIUS 29.
NYOLCADDÖNTŐ
Montpellier Németország–Mexikó 2–1
Toulouse Hollandia–Jugoszlávia 2–1

 

„Üdvözlet itthon, gyerekek!” – a törökök otthoni fogadtatása
„Üdvözlet itthon, gyerekek!” – a törökök otthoni fogadtatása

2002: A VB-K LEGGYORSABB GÓLJA BRONZÉREMHEZ SEGÍTI TÖRÖKORSZÁGOT

Általában két csalódott csapat kényszerű randevújának titulálják a labdarúgó-világbajnokságok bronzmérkőzését, de az ázsiai torna utolsó előtti meccsére ez a meghatározás nem illett, tekintve, hogy két olyan válogatott (a négy éve még a hollandokat dirigáló Guus Hiddink Dél-Koreája és a Senol Günes vezette Törökország) találkozott, amelyik talán nem is álmodott a legjobb négy közé kerülésről.

Hakan Sükür a vb-döntők történetének leggyorsabb góljával, a kezdés után 10.89 másodperccel megszerezte a vezetést a félholdasoknak – ráadásul úgy, hogy nem is ők kezdtek! Mellesleg éppen ideje volt, hogy a „Boszporusz bikája” a kapuba találjon, mert hiába ő a török válogatott gólrekordere (51 találattal köszönt el 2007-ben), eddig a meccsig nagyon úgy tűnt, hogy vb-gól nélkül marad.

A koreai reakció nem késett sokáig (Li Ul Jung), csakhogy a 32. percig Ilhan Mansiz kétszer is beköszönt nekik – mindkétszer Hakan Sükür passzából –, így végül a törökök váltották valóra alig megálmodott álmukat. A házigazdáknak maradt az ugyancsak dicső negyedik hely, amelynek megünnepléséhez Szong Csong Guk utolsó pillanatokban szerzett gólja szolgált kedvcsinálóként. VIDEÓ ITT!

VB 2002, DÉL-KOREA, JAPÁN – JÚNIUS 29.
A 3. HELYÉRT
Tegu Dél-Korea–Törökország 2–3

 

„Ez az én Spanyolországom!”
„Ez az én Spanyolországom!”

2010: VILLA HAZAKÜLDI CRISTIANO RONALDÓÉKAT

A nyolcaddöntő ibériai rangadója a várt forgatókönyv szerint zajlott, és azok jóslatát igazolta, akik sziporkázó támadások és gólok helyett óvatos taktikázásra számítottak. A labda általában a spanyolok lábán járt, Portugália a célravezetőnek hitt ellencsapás-hadműveletre rendezkedett be, de sokáig sem az egyik, sem a másik stratégia nem hozott extra eredményt. A 63. percben aztán David Villa igazolta klasszisát, egy szép adogatás végén a saját lövése utáni kipattanóra jókor érkezett, és továbblőtte Spanyolországot. VIDEÓ ITT!

Paraguay és Japán nem túl eseménydús nyolcaddöntője az afrikai világbajnokság első tizenegyespárbajába torkollott – mellesleg az első olyanba a vb-k során, amelyiknek nem volt európai résztvevője. Ezen a pretoriai estén egyetlen lövő hibázott: a labdának a harmadik sorozatban nekifutó Komano Juicsi a lécet találta el – Japán kiesett, Óscar Cardozo a nyolcba lőtte Paraguayt. Először jutott négy dél-amerikai csapat a vb-negyeddöntőbe. VIDEÓ ITT!

VB 2010, DÉL-AFRIKA – JÚNIUS 29.
NYOLCADDÖNTŐ
Tshwane/Pretoria Paraguay–Japán 0–0, tizenegyesekkel 5–3
Fokváros
Spanyolország–Portugália
1–0

 

Huntelaart és az őt becserélő Van Gaalt ünnepelték
Huntelaart és az őt becserélő Van Gaalt ünnepelték

2014: ROBBEN FELDOBJA MAGÁT – VAGY MÉGSEM?

A kiváló formában lévő Arjen Robben ezúttal nem szerzett gólt, de ha ő nincs, Hollandia nem biztos, hogy győztesként lép le a fortalezai dráma színpadáról. Giovanni Dos Santos második félidő eleji, gyönyörű lövése felcsillantotta a reményt a mexikóiak előtt, hogy öt elveszített nyolcaddöntő után újra bejutnak a legjobb nyolc közé, a csoda azonban elmaradt.

A végjátékban a 15. vb-meccsével holland rekorderré előlépő Wesley Sneijder nagy bombával egyenlített, majd a 94. percben a csereként beküldött Klaas-Jan Huntelaar tizenegyesből fordított. Az első gólnál Robben ívelte be a szögletet, a második előtt óriási homorítással ő harcolta ki a büntetőt. A klasszis később nagy visszhangot kiváltó nyilatkozatban elismerte: bevetette színészi képességeit is, hogy büntetőt csikarjon ki, csak éppen korábban, nem pedig a valóban lefújt szituációnál – szerinte ott Rafa Márquez vitathatatlanul felrúgta… VIDEÓ ITT!

Dráma volt Recifében is, méghozzá több felvonásban. Bryan Ruiz okos gurításával vezetett Costa Rica, csakhogy Óscar Duarte kiállítása (66. perc), valamint Szókratisz Papasztathopulosz lélektanilag különleges pillanatban (91. perc) született egyenlítő gólja már-már a görögök felé billentette a mérleg nyelvét. De a torna meglepetéscsapata nem omlott össze, Keylor Navas pedig hozta azokat a kulcsbravúrokat – egyet már a tizenegyespárbajban –, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a történelmi nyolcba jutáshoz. VIDEÓ ITT!

VB 2014, BRAZÍLIA – JÚNIUS 29.
NYOLCADDÖNTŐ
Fortaleza Hollandia–Mexikó 2–1
Recife Costa Rica–Görögország 1–1, 11-esekkel 5–3
AZ EDDIG MEGJELENT EPIZÓDOK A DÁTUMRA KATTINTVA
MÁJUS
27
28 29 30 31
JÚNIUS
1
2
3
4 5 6 7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18 19 20 21
22
2324
25 26 27 2829
30
JÚLIUS
1
2 3 4 5
6
7
8
9 10 11 12
13
14
15
16 17 18 19
20
2122
23 24 25 26
27
28
29
30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik