„Oh! Mein! Gott!” Német hódítás brazil földön

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2018.06.15. 17:25
null
Kicsi a győztes rakás – német módra (Fotó: AFP)
A Nemzeti Sport Online vb-történeti sorozatának 20. része a Brazíliában megrendezett 2014-es világbajnokságról szól, amelyen német diadal született. A selecao tehát – 1950 után – másodszor sem tudta megnyerni hazai pályán a vb-t, s amíg hatvannégy évvel korábban a riói Maracanában érte csapás, ezúttal a Belo Horizonte-i Mineirãóban mondott csődöt. De a brazilok legalább negyedikek lettek, nem úgy, mint a címvédő spanyolok, akik a csoportkört sem élték túl.

BRAZÍLIA. Tizenkét város tizenkét stadionja fogadta a világbajnokságon részt vevő csapatokat, játékvezetőket, az arról tudósító sajtómunkásokat és a seregszemlére ellátogató szurkolókat. Összesen egymillió látogatót fogadott Brazília az egy hónapos esemény alatt. Valamennyi korábbi világelső – Anglia, Argentína, Brazília, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Uruguay – ott térdelt a rajtnál, ahol egy újonc válogatott várakozott: Bosznia-Hercegovina. Utóbbi egy győzelemmel (Irán 3–1) és két vereséggel debütálva a 20. helyen zárt.

A vb hivatalos plakátja
A vb hivatalos plakátja

CÍMVÉDŐ. Ugyanilyen mérleggel fejezte be a vb-t Spanyolország is, ami teljes kudarc volt a számára. A világbajnoki címvédő első meccsén 5–1-re kikapott az utóbb bronzérmet szerző Hollandiától, majd 2–0-ra alulmaradt Chilével szemben, és két forduló után eldőlt, hogy nem juthat tovább... „Megérdemelten estünk ki, de volt tartásunk. Ha visszagondolok az elmúlt huszonöt napra, amit együtt töltöttünk, együtt dolgoztunk végig, ha pedig felidézem a csapat lelkiállapotát... Nos, nem hittem volna, hogy már a csoportkörben búcsúzunk” – kesergett Vicente del Bosque, a spanyolok szakvezetője, akinek lemondását nem fogadta el a spanyol szövetség.

A La Furia Roja sorsára jutott a „nagyobbak” közül Olaszország, Anglia (Costa Rica lett előttük a csoportgyőztes!), valamint Horvátország, Portugália és Oroszország is.

1–7 (brazil szempontból legalábbis). A brazil lapok mészárlásról írtak, Németországban pedig hihetetlen, történelmi győzelemről beszéltek a brazil–német vb-elődöntő után. „A história legnagyobb szégyene” – így a brazil Lance. „Az álca lehullott. Neymar nélkül elsöpörték a válogatottat, ráadásul Klose megelőzte Ronaldót” – fogalmazott a Gazeta Esportiva, tudniillik a selecao Kolumbia ellen megsérülő ásza nem játszhatott Belo Horizontéban, míg a 23. percben betaláló Miroslav Klose 16-ra növelte vb-találatainak számát, amivel egyedül lépett a vonatkozó örökrangsor élére. A tekintélyes német szaklap, a Kicker szerint „a kirobbanó német válogatott lemosta Brazíliát”, a Frankfurter Allgemeine Zeitung „futballcsodát” látott a négy között, míg a Die Welt ujjongás helyett őszinte kérdést tett fel: „Lehet logikusan elemezni a mérkőzést?”

A pártatlan országok sajtója nem fukarkodott a blikkfangos címekkel. USA Today (amerikai): „Oh! Mein! Gott!” Marca (spanyol): „Örök szégyen. A Maracanazóval felérő nemzeti dráma Brazíliában.” La Gazzetta dello Sport (olasz): „Történelmi megaláztatásban volt része Brazíliának.”

„SZUPERDAJCSLAND”. Egészen 1938-ig kellett visszalapozni, hogy hasonló, legalább hatgólos kiütéses győzelemre/vereségre találjunk példát ún. kieséses rendszerű vb-találkozón. A hetvenhat évvel korábbi franciaországi világbajnokságon két ilyen eredmény is akadt: az 1. fordulóban Magyarország 6:0-ra tángálta el Holland-Indiát, míg a negyeddöntőben Svédország 8:0-ra Kubát.

A brazíliai 7–1 (vagy 1–7) nyolc gólja közül egyébként négy kevesebb mint hét perc alatt esett, egészen pontosan 6 perc és 44 másodperc alatt. Amikor elállt a gólzápor, az eredményjelző 0–5-öt mutatott – ennél az állásnál mentek szünetre a felek. Az 1–7 nemcsak a selecao brasileira történetének legnagyobb zakója (holtversenyben az uruguayiak elleni 1920-as 0:6-tal), hanem a világbajnokságok történetének legnagyobb különbségű hazai veresége is. Most már ilyen is van: Mineirazo.

NÉMET FUTBALLREFORM. Hogyan jutottak el idáig a németek? A 2004-es Eb kudarca – amikor egymást követő második alkalommal égett le a kontinenstornán a nationalelf – csak még eltökéltebbé tette a Német Labdarúgó-szövetséget, hogy folytatnia kell az ezredforduló környékén megkezdett reformját. Nevezetesen: az egész utánpótlás-képzést, úgy, ahogy van, meg kell újítani, és jelentős összeget kell abba belefeccölni. A 2006-os vb-n már az ifjú titánokkal (Bastian Schweinsteiger, Philipp Lahm, Lukas Podolski, Per Mertesacker) nyert bronzérmet a Jürgen Klinsmann, Joachim Löw edzőkettős, négy év múlva pedig – immár csak Löwvel a vártán – ismét bronz jutott Németországnak, amely újabb számos feltörekvő fiatalnak szavazott bizalmat keretében, mindenekelőtt az egyaránt 20 éves Thomas Müllernek és Toni Kroosnak, a 21 éves Mesut Özilnek és Jérôme Boatengnek, a 23 éves Sami Khedirának, valamint a kapusként tejfelesszájúnak számító 24 esztendős Manuel Neuernek. Nevezettek aztán egytől egyig ott voltak Brazíliában, ahol hozzájuk csatlakozott még az épp aktuális új hullám krémje, azaz Julian Draxler, Mario Götze, André Schürrle és Mats Hummels, akik közül a torna előtt csupán utóbbi töltötte be a 25. életévét. A döntő után megállapíthatta a világ: a német labdarúgás utánpótlás-reformja sikeres volt.

KLOSE, MÜLLER. A német válogatott egyhuzamban negyedszer állhattak fel a pódiumra, s ez még a Franz Beckenbauer- (1966–74) és Lothar Matthäus-féle (1982–90) aranygenerációknak sem adatott meg, amelyek megragadtak három vb-dobogós helyezésnél. A 2002-es, a 2006-os, a 2010-es és a 2014-es vb-n csak egyvalaki volt mindig jelen: Miroslav Klose. A lengyel származású csatár ezzel egyedülálló bravúrt hajtott végre, a futballtörténelemben ő lett az első, aki négy világbajnoki éremmel büszkélkedhet!

De Thomas Müller teljesítménye mellett se menjünk el szó nélkül, hiszen a Bayern München támadója 24 éves korára elmondhatta magáról, hogy mindkét addigi világbajnokságán 5 góllal és 3 gólpasszal zárt, vagyis összesen 10 gólt és 6 gólpasszt jegyzett már a vb-ken.

TUDTA-E, HOGY...

...rendőrök, tanárok, geológusok, hajléktalanok és őslakosok is tüntettek Brazíliában a tornát megelőző egy évben a vb megrendezése ellen?
...ez volt az első vb, amelyen – adott esetben – gólvonal-technológiát, illetve szabadrúgások helyét kijelölő spray-t is használtak a játékvezetők?
...a vb-k történetében először ezen a tornán tartottak ivószünetet, éspedig a fortalezai Hollandia–Mexikó nyolcaddöntő 32. percében?
...Cristiano Ronaldo a harmadik világbajnokságán is csak egy gólra volt képes?
...a mexikói Marco Antonio Rodríguez a tizenegyedik bíró lett, aki három világbajnokságon vezetett mérkőzést?
...Mario Götze a vb-finálék hetedik hosszabbításos gólját szerezte; az elődei Schiavio, Hurst (2), Kempes, Bertoni és Iniesta voltak?

20. VILÁGBAJNOKSÁG, BRAZÍLIA (2014. JÚNIUS 12–JÚLIUS 13.)

A torna teljes eredménysora itt!

Döntő
Németország–Argentína 1–0 (0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után
Rio de Janeiro, Maracana, 74 738
néző. Vezette: Rizzoli (olasz)
Németország: Neuer – Lahm, J. Boateng, Hummels, Höwedes – Kramer (Schürrle, 31.), Schweinsteiger – Th. Müller, Kroos, Özil (Mertesacker, 120.) – Klose (Götze, 88.)
Argentína: Romero – Zabaleta, Demichelis, Garay, Rojo – Mascherano, Biglia – E. Pérez (Gago, 86.), Messi, Lavezzi (Agüero, a szünetben) – Higuaín (Palacio, 78.)
Gólszerző: Götze (113.)

Gólkirály: James Rodríguez (kolumbiai) 6 gól
A torna legjobb játékosai:
1. (aranylabdás) Lionel Messi (argentin), 2. Thomas Müller (német), 3. Arjen Robben (holland)

A világbajnok német csapat kerete: Manuel Neuer, Kevin Großkreutz, Matthias Ginter, Benedikt Höwedes, Mats Hummels, Sami Khedira, Bastian Schweinsteiger, Mesut Özil, André Schürrle, Lukas Podolski, Miroslav Klose, Ron-Robert Zieler, Thomas Müller, Julian Draxler, Erik Durm, Philipp Lahm (csapatkapitány), Per Mertesacker, Toni Kroos, Mario Götze, Jérôme Boateng, Shkodran Mustafi, Roman Weidenfeller, Christoph Kramer. Szövetségi kapitány: Joachim Löw

A KORÁBBI RÉSZEK
193019341938 1950
1954 195819621966
19701974 1978 1982
1986199019941998
200220062010

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik