Rooney egyszer villant - nehéz angol siker Tallinnban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.12. 22:40
null
Új értelmezést nyert Angliában a „Csavard be, mint...” felszólítás, immár Rooneyra illik (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőkön az E-csoportban Észtország vendégeként Wayne Rooney szabadrúgásból szerzett góljával nehezen nyert a 48. perctől  emberelőnyben lévő Anglia.

ÉSZTORSZÁG–ANGLIA

Az észtek az első tíz percben még felvették a tempót az akkor nem éppen kellő fordulatszámon pörgő angolokkal, de a 15. percben Wayne Rooney helyzeténél – Jack Wilshere emelt lágyan a kapitány elé, aki kapásból, félfordulattal, nyolc méterről kevéssel bombázott a léc fölé – már csak asszisztáltak, miként a folytatásban is abszolút védekezni kényszerültek.

Ezt a ziccert viszont sikerült kihagyni az angol csékának
Ezt a ziccert viszont sikerült kihagyni az angol csékának

Az angolok saját kapuja elé szögezték a házigazdát, amelynek nem is állt szándékában érdemben kezdeni a labdával valamit. Ennek ellenére mégis lehozták az első félidőt gól nélkül, ami szervezetten tömörülő védekezésük dicsérete. Anglia helyzetig, lövőpozícióig sem igen jutott, a vendégek már akkor felszisszentek, amikor a 35. percben Danny Welbeck csinált egy cselt a tizenhatoson belül, majd keresztbe lőtte a labdát a kapu előtt. Az első félidő sok tüskét, apró szurkát, ütemkéséses belépőt hozott, ebből mindkét fél becsülettel kivette a részét.

A szünet után nem sokkal egy visszahúzás miatt kiosztott piros lapnak köszönhetően létszámban megfogyatkoztak a házigazdák. Anglia még a korábbinál is nagyobb mezőnyfölényhez jutott – pedig már akkor is törte a háló a hazaiak hátát –, de mindez meddőnek bizonyult a kilenc mezőnyjátékossal betömörülő észtek ellen. Ilyenkor kell egy klasszismegoldás. Márpedig Rooney 74. percben, a balösszekötő helyéről elvégzett szabadrúgása az volt. Szergej Pareiko hiába vetődött, és ért át a túlsó kapufához, már csak a gólvonalon túl tudott belepaskolni a labdába. A hátralévő szűk húsz perc különösebb izgalmak nélkül telt, az angolok megelégedtek a labdatartással, az észtek pedig nem nagyon akarták elvenni a vendégektől a labdát, mert azzal úgy sem tudtak volna mit kezdeni. Rooney a hosszabbításban eldönthette volna a mérkőzést, és megduplázhatta volna góljainak a számát, de ziccerben olcsó – nagyképű? – megoldást választott, Pareiko pedig hárított. Szinte unalomba fulladt a találkozó, megváltás volt a játékvezető hármas sípszava.



LITVÁNIA–SZLOVÉNIA

Vilniusban Milivoje Novakovic duplája döntött a három pontról: a rutinos, 35 éves szlovén támadó a 33., majd a 37. percben is betalált Giedrius Arlauskis kapujába. Az első fordulóban Észtországban elszenvedett kellemetlen vereség után életjelet adott magáról Szlovénia, amely Svájc hazai legyőzését követően (1–0) ezúttal idegenben nyert, méghozzá kapott gól nélkül.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK
3. FORDULÓ
E-CSOPORT
ÉSZTORSZÁG–ANGLIA 0–1
(0–1)
Tallinn, A. Le Coq Aréna. V:
Marijo Strahonja (horvát)
ÉSZTORSZÁG: Pareiko – Jääger, Morozov, Klavan, Pikk – Mets – Antonov, Vassiljev (Lindpere, a szönetben), Vunk (Kruglov, 83.), Zenjov (Ojamaa, 80.) – Henri Anier. Szövetségi kapitány: Magnus Pehrsson
ANGLIA: Hart – Chambers, Cahill, Jagielka, Baines – Henderson (Sterling, 64.), Wilshere, Delph (Oxlade-Chamberlain, 61.) – Lallana – Rooney, Welbeck (Lambert, 80.). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
G: Rooney (74.)
Kiállítva:
Klavan (48.)

LITVÁNIA–SZLOVÉNIA 0–2 (0–2)
Vilnius, LFF. V:
Michael Kukulakisz (görög)
LITVÁNIA: Arlauskis – Vaitkunas, Freidgeimas, Kijanskas, Andriuskevicius – Zulpa, Panka (Vicius, 32.) – Novikovas, Cernych – Chvedukas (Mikoliunas, 75.), Matulevicius. Szövetségi kapitány: Igoris Pankratjevas
SZLOVÉNIA: Handanovic – Brecko, B. Ilic, Cesar, Andraz Struna – Stevanovic (Mertelj, a szünetben) – Pecnik (Birsa, 66.), Kurtic, Kirm (Lazarevic, 86.) – Kampl, Novakovic. Szövetségi kapitány: Srecko Katanec
G: Novakovic (33., 37.)

AZ ÁLLÁS
1. Anglia 3 3 8–0 +8 9
2. Szlovénia 3 2 1 3–1 +2 6
3. Litvánia 3 2 1 3–2 +1 6
4. Észtország 3 1 2 1–2 –1 3
5. Svájc 2 2 0–3 –3 0
6. San Marino 2 2 0–7 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik