Vb 2014: Kassai Viktor bekerült a bő játékvezetői keretbe

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.09.25. 15:47
null
Egy lépéssel közelebb Brazíliához: Kassainak jó esélye van arra, hogy 2014-ben is „szembenézzen” a sztárokkal (Fotó: Reuters)
Címkék
Kassai Viktor helyet kapott a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság bő játékvezetői keretében.

A nemzetközi szövetség (FIFA) kedden, a játékvezetőknek tartott zürichi szeminárium keretében jelölte ki azt az 52 bírót, aki szerephez juthat a két év múlva sorra kerülő eseményen.

A 37 éves magyar játékvezetőnek ez lehet a második világbajnoksága a 2010-es után, amelyen két csoportmérkőzésen, továbbá az egyik nyolcaddöntő- és az egyik elődöntő-mérkőzésen fújta a sípot.

„Szeretnék gratulálni a kiválasztásukhoz. A világbajnokság előtti felkészülésük rendkívül fontos, ugyanis Önök alkotják az én csapatomat, amely a harmincharmadik, egyben az egyik legfontosabb együttes lesz a világbajnokságon” – mondta Joseph Blatter FIFA-elnök a játékvezetőknek.

Massimo Busacca, a FIFA játékvezető bizottságának vezetője azt hangsúlyozta, hogy ez egy nyílt lista. Hozzátette, a most kiválasztott bírók mindegyike szerepet kap majd különböző, a FIFA égisze alatt zajló eseményen, s így folyamatosan figyelni fogják a teljesítményüket.

A 46 nemzetből érkezett 52 játékvezető közül 19 európai, 10 dél-amerikai, 7-7 ázsiai, afrikai, illetve észak- és közép-amerikai, 2 óceániai.

A 2011-ben Bajnokok Ligája-döntőt dirigáló, s abban az évben az év legjobb bírójának választott Kassai legutóbb a nyári Európa-bajnokságon szerepelt nagy nemzetközi tornán segítőivel. A csoportkörben nem adta meg a társrendező ukránok találatát az angolok ellen, pedig a labda áthaladt a gólvonalon, s az eset után már nem kapott több feladatot társaival az Eb-n.

A JÁTÉKVEZETŐI HÁRMASOK ÉS AZ ŐKET JELÖLŐ SZÖVETSÉG(EK)
EURÓPA
Brych (Schiffner, Borsch) Németország
Cüneyt Cakir (Duran, Ongun) Törökország
Clattenburg (Child, Beck) Anglia
Eriksson (Klasenius, Wärnmark) Svédország
Kassai (Erős, Ring) Magyarország
Kralovec (Wilczek, Kordula) Csehország
Kuipers (Van Roekel, Zeinstra) Hollandia
Lannoy (Cano, Annonier) Franciaország
Mazics (Risztics, Jovanovics) Szerbia
Moen (Haglund, Andas) Norvégia
Pedro Proenca (Cunha Miranda, Trigo) Portugália
Rizzoli (Faverani, Stefani) Olaszország
Rocchi (Di Liberatore, Cariolato) Olaszország
Skomina (Zunic, Ul) Szlovénia
Stark (Salver, Pickel) Németország
Thomson (Ross, Rose) Skócia
Undiano Mallenco (Martínez, Del Palomar) Spanyolország
Velasco Carballo (Alonso Fernández, Yuste Jiménez) Spanyolország
Webb (Mullarkey, Cann) Anglia
ÁZSIA
al-Badvavi (al-Marzuki, al-Humudi) Egyesült Arab Emírségek
al-Ghamdi (al-Sumrani, al-Majahi) Szaúd-Arábia, Omán
Faghani (Kamranifar, Szokhandan) Irán
Irmatov (Raszulov, Kocskarov) Üzbegisztán
Nisimura (Szagara, Nagi) Japán
Sukralla (Abdulla Tulefat, Szaleh) Bahrein
Williams (Cream, Anaz) Ausztrália
AFRIKA
Alioum (Menkouande, Edibe) Kamerun, Nigéria
Bennett (Range, Siwela) Dél-afrikai Köztársaság, Kenya
Diatta (Camara, Kabanda) Szenegál, Ruanda
Doue (Yeo, Birumushahu) Elefántcsontpart, Burundi
Gassama (Damoo, Ogbamariam) Gambia, Seychelle-szigetek, Eritrea
Haimudi (Etsiali, Asik) Algéria, Marokkó
Dzsedidi (Hasszani, Hasszan) Tunézia, Egyiptom
CONCACAF
Aguilar Chicas (Mejía, Zumba Galán) El Salvador
García Orozco (Camargo Callado, Méndez) Mexikó
Geiger (Hurd, Fletcher) Amerikai Egyesült Államok
W. López Castellanos (Bermúdez, G. López Castellanos) Costa Rica, Guatemala
Marrufo (Boria, Morgan) Amerikai Egyesült Államok, Jamaica
Moreno Salazar (Williamson, Corrales Mojica) Panama, Nicaragua
Rodríguez Moreno (Rivera, Quintero Huitron) Mexikó
DÉL-AMERIKA
Abal (Maidana, Belatti) Argentína
Alverenga (Maldonado, Zárate) Paraguay
Casanova (Moncada, Zambrano) Peru
Orosco Delgadillo (Castro Rodríguez, Ascarraga) Bolívia
Zencovich (Carvajal, Cardenas) Chile
Roldán Pérez (Prieto, Barrero) Kolumbia
Seneme (Rocha Matos, De Carvalho) Brazília
Calcerrada (Tejera, Acosta) Uruguay
Soto Arevalo (Martínez, López Rico) Venezuela
Vera Rodríguez (Guerrero, Ibarra) Ecuador
ÓCEÁNIA
Hauata (Rule, Makasini) Tahiti, Új-Zéland, Tonga
O'Leary (Hintz, Kumar) Új-Zéland, Fidzsi

 

Legfrissebb hírek

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
1 perce

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
8 perce

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
25 perce

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
31 perce

Téli olimpia: Ebba Andersson elveszítette az ezüstérmét

Téli olimpia 2026
1 órája

Csíkszeredáról kapott kölcsön középpályást az NB II-es Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
1 órája

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
1 órája

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik