Felkészülés: Prandelli a pozitív jeleket keresi a vereségben

2012.08.16. 10:41
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, az olasz labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett az angoloktól, Cesare Prandelli ugyanakkor inkább a pozitív jeleket keresi a találkozóban.

„Stílusosan játszottunk, ezen az úton kell továbbmennünk. A vereség persze vereség, még akkor is, ha csak felkészülési meccsről volt szó, de sok pozitív jelet láttam. Fontos volt, hogy kipróbáljuk, mely fiatal játékosok állnak készen arra, hogy a vb-selejtezőkön is számíthassunk rájuk. Természetesen az Eb-csapat tagjai továbbra is fontos láncszemek, de a jövőre is gondolnunk kell" – nyilatkozta Prandelli.

Mint ismert, az olaszok ugyan Daniele De Rossi találatával még előnyben voltak, de utána Phil Jagielka és Jermain Defoe révén fordítottak az angolok. A hajrában döntő játékos elmondta, a fiatalok előtt nagy jövő áll:

„A fiatalok, akik csereként lehetőséget kaptak, fantasztikusan teljesítettek. Jake Livermore kitűnően szállt be. Szerintem jól sikerült a debütálásuk. Több évet játszottam együtt Carrickkel, így nem volt gond, jól megértettük magunkat egymással" – mondta Defoe, aki a gólját a múlt hónapban elhunyt unokatestvérének, Hannah-nak ajánlotta.

„A gólomat a St. Lucián elhunyt unokatestvéremnek ajánlom, ma lett volna a születésnapja" – tette hozzá a játékos.

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
45 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
47 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
48 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
59 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
1 órája

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
1 órája

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája