Maradonán múlik, marad-e szövetségi kapitány

2010.07.06. 16:58
null
Diego Maradona és Julio Grondona továbbra is együtt dolgozhat (fotó: Action Images)
Címkék
Az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA) elnöke, Julio Grondona szerint senki sem mondta azt Diego Maradonának, hogy távoznia kell a vb-kudarc miatt a válogatott kispadjáról.

 

Sokan azt várták az argentin válogatott németek elleni súlyos veresége és korai kiesése után, hogy Diego Maradona, az albiceleste, azaz az argentin válogatott szövetségi kapitánya vagy önként feláll a kispadról, vagy kirúgja őt a szövetség. Nos, utóbbitól nem kell tartania a hazájában istenként tisztelt Maradonának, a szövetség mindenható elnöke, Julio Grondona ugyanis bejelentette: senki sem szólítja fel távozásra a kapitányt.

„A döntés Maradona kezében van, ráadásul szerződés köti még hozzánk" – nyilatkozta az elnök Dél-Afrikában egy argentin tévétársaságnak, majd sokatmondóan hozzátette: „Maradona az egyetlen ember az országban, aki azt csinál, amit akar".

Mivel Grondona vaskézzel irányítja a szövetséget, aligha lesz bárki is a szervezetben, aki megkérdőjelezné az elnök véleményét. Maradona korábbi nyilatkozataiban jelezte: az ő ideje lejárt, de még nem mondott le.

Legfrissebb hírek

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
11 perce

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
41 perce

Van Dijk: A meccstervünk működött

Foci vb 2026
59 perce

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
1 órája

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
1 órája

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
1 órája

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
1 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik