Rashidi (Rasheed) YekiniRashidi (Rasheed) Yekini
A kitűnő felépítésű, mondhatni, tankszerű középcsatár 1963-ban látta meg a napvilágot, Kadunában. Komolyabb klubjai a Shooting Stars, a Vitória Setúbal, az Olympiakosz, a Sporting Gijón, az FC Zürich, az al-Sabab, az Africa Sports és a Julius Berger voltak, amelyekben 1981 és 2005 között kereste kenyerét. A válogatottban 70-szer szerepelt, és az ezeken lőtt 37 gólja ma is rekord a nemzeti csapat háza tájékán. 1994-ben portugál gólkirály lett, emellett kétszeres Afrikai Nemzetek Kupája-aranycipős. 2003-ban kontinense szövetsége az Év játékosának választotta meg, Abedi Pelével holtversenyben. Az 1994-es és az 1998-as világbajnokságon is szerepelt, ám csak egyetlen gólt szerzett.
Jay-Jay Okocha
Az 1973-ban született Augustine Azuka Okocha minden idők talán legjobb afrikai irányítója; cselei és passzai élményszámba mentek. Az Enugu Rangersben 17 évesen már profiskodott, majd a Borussia Neunkirchenhez került. Innen emelte ki az Eintracht Frankfurt. Dragoszlav Sztepanovics mester hamar bedobta a mély vízbe, és a fiatal hamar a Bundesliga üde színfoltja lett. A Karlsruhe ellen szerzett gólját egyenesen a Bundesliga legszebb találatának választották meg a közelmúltban: a 16-oson belül egyszerre négyen is feküdtek a földön, a nigériai kilenc másodperc alatt huszonhárom lépést tett meg, majd a többiek után kicselezte Oliver Kahnt is, mielőtt lazán a hálóba nem helyezett!
1996-ban, olimpiai bajnokként 3.5 millió mai euróért írt alá a Fenerbahcéhez, ahol zseniálisan futballozott. Időközben felvette a török állampolgárságot, másodkeresztségben pedig a Muhammed Yavuz nevet. Két év múlva 11.5 millióért a PSG-be igazolt, ahol összességében hatalmas csalódást okozott. Később a Boltonban töltött el négy évet, melyek során a Premiership egyik emblematikus alakja lett.
A Katar SC-ben és a Hull Cityben is megfordult még, mielőtt 2008 nyarán vissza nem vonult. A nemzeti tizenegyben 75 alkalommal szerepelt, 14 gólt szerzett. A BBC által kétszer is Afrika legjobbjának megválasztott karmester három világbajnokságon is megfordult, összesen kilenc mérkőzést játszva.
Nwankwo Kanu
Az 1976-os (Vagy ki tudja?) születésű Nwankwo Christian Nwosu Kanu karrierjének érdemi részét tulajdonképpen húszas éveinek közepére letudta, hiszen (a hazai Fed Works és az Iwuanyanwu Nationale után) az Ajaxban tűnt fel üstökösként 1995-ben, majd nemsokára négymillió mai euróért az Interhez igazolt, ahol kis híján abba kellett hagynia a futballt is szívzűrjei miatt.
Arsene Wenger így is leigazolta 6.25 millió euróért az Arsenalhoz, de Kanu Londonban már csak ritkán tudta felvillantani egykori énjét, bár kiegészítő emberként megállta helyét. 2004-ben a West Bromwichhoz távozott, ahol nem szórta a gólokat, viszont két év múlva a Portsmouthhoz aláírva futott még egy eredményes idényt. Ezt az FA-kupa-döntőn szerzett győztes találattal koronázta meg. Azóta egyre kevesebb gólt ér el.
A válogatottban 2010 elejéig 82 alkalommal szerepelt, 13 gólt elérve. Kétszeres afrikai aranylabdás: 1996-ban és 1999-ben lett kontinense legjobbja.
Daniel Amokachi
Az olimpiai bajnok Daniel Owefin Amokachi 1972-ben született, és beceneve (Bika) sok mindent elárul az egykori középcsatárról. A Bajnokok Ligája első góljának szerzője a Ranchers Bees, az FC Bruges, az Everton, a Besiktas, a Colorado Rapids és a Nasarawa United csapatában profiskodott, 1989 és 2005 között.
A válogatottban 42/14-es statisztikával zárt, megfordulva az 1995-ös Konföderációs Kupán (ahol ezüstcipős lett) és két világbajnokságon is. Visszavonulása után edzőnek állt: a Nasarawa és az Enyimba után jelenleg a válogatott segédedzőjeként tevékenykedik.
George Finidi
A kilencvenes évek talán legmarkánsabb afrikai szélsője a Calabar Rovers, az Iwuanyanwu Nationale és a Sharks FC után a BL-győztes Ajaxban futott be, hogy 1996-ban, tízmillió euróért a Betishez igazoljon. Itt kissé kikerült a nemzetközi figyelem homlokteréből, legalábbis klubszinten, de egy mallorcai kitérő után, 2001-ben még mindig 4.2 milliót fizetett érte az Ipswich.
Anglia nem az ő világa volt, bár hatalmas közönségkedvenc lett. Hamar vissza is tért a „szigetlakókhoz", a Mallorcához, és innen is vonult vissza 2004 nyarán, alig 33 évesen. A válogatottban 62 alkalommal jutott szóhoz, többek között az 1994-es és az 1998-as világbajnokságon.
Emmanuel Amuneke (Amunike)
A mai tizenéveseknek keveset mond Amuneke (vagy másképpen Amunike) neve, de a kilencvenes évek közepének egyik legfelkapottabb játékosa volt az 1970-ben napvilágot látott balszélső, aki 40 válogatott mérkőzésén 8 találatot jegyzett. A Concord, a Julius Berger, a Zamalek és a Sporting után 1996 végén került a Barcelonához, ahol első (fél)idényében kezdő volt, de később teljesen kiszorult a csapatból. 2000-ben távozott, majd két idényt az Albacetében, ötöt a jordániai al-Wihdatban húzott le.
1994-ben ANK-győztes lett, a döntőben két gólt vágott, és ebben az évben az Év afrikai labdarúgójának is megválasztották. Az 1994-es világbajnokságon két találatot ért el, az 1995-ös Konföderációs Kupán egyet. Az 1996-os olimpia fináléjában a 90. percben győztes gólt vágott az argentinoknak – igaz, meglehetősen lesgyanús pozícióból.
Victor Ikpeba
„Soha ne gondolj a pénzre, csakis a futballra!" – szól Ikpeba mottója, de erősen valószínű, hogy az ACB Lagos, a Standard Liege, a Monaco, a Borussia Dortmund, a Betis, az al-Ittihad, a Charleroi és az al-Szadd után van mit aprítania a tejbe.
A kiváló erőnléttel és príma technikai képességekkel rendelkező támadóért hatmillió eurót fizetett a Dortmund, 4.5 millióért kapta kölcsön a Betis. 2004-ben vonult vissza, alig 31 évesen, jelenleg Monacóban él gyermekeivel (felesége fiatalon elhunyt). 1997-ben az Év játékosa lett Afrikában. Két világbajnokságon is megfordult, a kettő között olimpiai bajnokká vált.
