Kanu 33 helyett 42, Martins 25 helyett 32 éves?!

Vágólapra másolva!
2010.02.22. 20:50
null
A kétkedők kedvéért: az Ikechukwu Uchét (15) köszöntők közül Nwankwo Kanu a jobb oldali (Fotó: Action Images)
Mint minden csalódást keltő nemzetközi szereplés után, a januári Afrikai Nemzetek Kupáját követően is forrongnak a nigériai futballbarátok. A vita részben az ország világbajnokságra készülő válogatott labdarúgóinak életkora körül zajlik; egyesek azzal magyarázzák a friss kudarcokat, hogy az Európában is jól ismert játékosaik sokkal öregebbek, mint amit a papírjaik mutatnak, és egyszerűen nem bírják a tempót külföldi vetélytársaikkal. Az egyik legelképesztőbb „leleplezés": a 2008-ban visszavonult, okmányai szerint 35 esztendős Taribo West ma közelebb jár a hatvanhoz, mint az ötvenhez...

Noha a túlkorosság témaköre egy-egy korosztályos világbajnokság idején rendre izgalomban tartja az afrikai ellenféllel szembekerülő európai csapatok edzőit-játékosait, és a napokban a tekintélyes brit The Guardian foglalkozott e problémával, tanácsos fenntartással kezelni a hivatkozott nigériai források egynémely, a közelgő világbajnokság miatt amúgy rendkívül érdekes állítását.

Nehéz például komolyan venni a 41-szeres nigériai válogatott Taribo West életkorával kapcsolatos fenti információt. Még úgy is, hogy születésidátum-hamisítási ügyekben Nigériát korábban (az 1988-as olimpia után) már eltiltották a nemzetközi szerepléstől, és hogy tudható az is: a tavaly őszi U17-es világbajnokság előtt az – egyébként a tornát vendégül látó – ország keretében 15 játékost „lecseréltek", amikor a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) jelezte, a játékosokat mágneses rezonanciavizsgálatnak vetik alá, megelőzendő túlkorosok nevezését. (A probléma általánosságát jelzi, hogy nagy hirtelenében Gambia is „kiszuperált" tizenegyet ama játékosai közül, akik néhány hónappal korábban megnyerték az U17-es Afrika-bajnokságot.)

A mostani életkorvita azt követően izzott fel, hogy az egyik nigériai élklub korábbi edzője a következőképp magyarázta a januári Afrikai Nemzetek Kupáján látott csalódást keltő játékot, a harmadik helyezést a lagosi Guardiannek:

„Az Angolában történtek bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az elmúlt években a legtöbb játékosunk meghamisította a születési dátumát. A többségük idősebb annál, amit a hivatalos papírjai tartalmaznak, nem csoda, hogy képtelenek voltak lépést tartani benini és zambiai ellenfeleikkel."

Szavait alátámasztani látszott Ken Anugwejének, a válogatott volt csapatorvosának, a szövetség elnökségi tagjának nyilatkozata: „A fiaink öregek, most fizetjük meg az életkorral kapcsolatos hazudozások árát."

Nwankwo Kanu (Ajax, Inter, majd Arsenal – manapság Portsmouth) nagyszerű pályafutása nem véletlenül bicsaklott meg a kétezres évek közepén; a csatár ugyanis – állítják a születési adatok meghamisítását tényként kezelő nigériai források – akkor már jóval 30 felett járt, így ma nem 33, hanem 42 esztendős. Hasonló a helyzet Obafemi Martinsszel (Wolfsburg) is, aki 25 helyett 32 évet élt már le – és hogy egy korábbi nigériai ikont is említsünk, a varázslatos Jay-Jay Okocha éveinek száma is tízzel több a papírjaiban feltüntetettnél.

A Guardian által idézett egyik helyi blogger, George Omonya (nigeriavillagesquare.com) keserűen emlékeztet Pelé 1989-es nyilatkozatára, amelyben a „Fekete Gyöngyszem" az U20-as vb-második Nigériát látván elragadtatva jövendölte: hamarosan lesz afrikai világbajnoka a sportágnak. „Vajon Pelé tudja – írja Omonya –, hogy az akkori úgynevezett utánpótlás-válogatottunk legtöbb tagja manapság az unokáival játszadozva múlatja az időt?"

Omonya – barátja esetére hivatkozva, aki állítólag 34 esztendősen hitelesen adta ki magát 21 éves futballistának – azt állítja: megfelelő anyagiakkal felvértezve Nigériában (is) csupán néhány órába telik, hogy valaki hamis adatokkal új útlevelet, azaz új személyazonosságot, tetszőleges életkort „szerezzen" magának.

Hogy e problémával mit kezdene például Sven-Göran Eriksson, egyelőre nem tudjuk, egyvalami azonban biztos: a Shaibu Amodu szövetségi kapitány utódát kereső Nigériai Labdarúgó-szövetség felvette a kapcsolatot a bizonyítottan 62 éves svéd szakemberrel, Anglia és Mexikó korábbi szövetségi kapitányával, aki szívesen vezetné a válogatottat a nyári világbajnokságon. A jelöltek listáján szerepel az angol válogatottat korábban szintén irányító Glenn Hoddle neve is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik