Dél-Afrika: meghiúsították egy szélsőséges csoport terrorista tervét

MTI MTIMTI MTI
2010.05.07. 19:13
Címkék
A dél-afrikai rendőrség fehér jobboldali szélsőségesek által tervezett robbantásos merényleteket akadályozott meg – jelentette a helyi média pénteken. Nathi Mthetwa rendőrminiszter szerint az eset mutatja a rendőri erők éberségét, ezáltal azt, hogy nem fenyegeti veszély a június-júliusi labdarúgó-világbajnokságra utazó szurkolókat.

„Hét férfit tartóztattak le még április végén Phalaborwában, ahol megrongálták egy neves fekete vezető sírját" – mondta el Musa Zondi, a Sólymok (a dél-afrikai bűnügyi rendőrség elitalakulata) szóvivője. Kihallgatásuk során lett figyelmes a rendőrség a csoport egyéb illegális üzelmeire. A hét férfit terrorizmus vádjával idézték bíróság elé, kettejük ellen pénteken ejtették a vádat.

Nathi Mthetwa rendőrminiszter csütörtökön jelentette be először, hogy letartóztattak több szélsőségest, akik merényletekre készültek feketék ellen az ország három tartományában.

„A nyomozásnak ebben a szakaszában még nem tudjuk megállapítani, van-e kapcsolat a phalaborwai bűnözők és a többi szélsőséges csoport között" – mondta Zondi.

A letartóztatások egy hónappal Eugene Terre'Blanche-nak, a szélsőjobb atyjának meggyilkolása után történtek.

Legfrissebb hírek

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
11 perce

A tragikus sorsú „lustag” klasszis

Népsport
14 perce

Az idény végén távozik az ETO irányítója – hivatalos

Kézilabda
37 perce

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
42 perce

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
49 perce

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
1 órája

Az 52 pontos karrierrekordot hozó Wembanyama vezérletével nyert a Spurs – videó

Amerikai sportok
1 órája

Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten

Kézilabda
1 órája