Portugália: Queiroz szerint a vb-selejtezők megedzették csapatát

2010.03.03. 13:00
Címkék
Carlos Queiroz, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint azzal, hogy nehezen sikerült csak kiharcolniuk a világbajnoki részvételt, csapata egységesebbé vált, játékosai megmutatták, hogy tudnak küzdeni egymásért.

Mint ismert, Portugália a második helyen végzett abban a selejtezőcsoportban, ahol hazánk is küzdött a vb-részvételért, a pótselejtezők során pedig Bosznia-Hercegovina ellen harcolta ki, hogy Dél-Afrikába utazhasson.

„Ha szenvedsz, és úgy küzdesz, ahogyan mi küzdöttünk mindenki ellen – a játékosok, a technikai vezetők és csapatvezetők egyaránt – és aztán kijutsz a világbajnokságra, akkor sokkal egységesebb lesz a csapat, mintha fölényesen nyertük volna a selejtezőcsoportot" – nyilatkozta Queiroz az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának.

„Sokkal jobban megbízunk egymásban, mint eddig. A kvalifikációs időszakban más csapatoktól függtünk, de most tudjuk, mit kell tennünk a világbajnokságon. A selejtezősorozat elején a gárda nem tudott olyan eredményeket hozni, amilyeneket teljesítménye alapján érdemelt volna. De az a helyzet, hogy sokszor, ha nyerünk, mindenki úgy gondolja, hogy minden nagyszerű, de ez nem így van. Ha pedig veszítünk, az egy ok arra, hogy legközelebb jobban kell játszanunk" – vélekedett a portugál szövetségi kapitány.

Portugália ma este hazai pályán Kína ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Chema Rodríguez: Egyre inkább magyarnak érzem magam, maradni szeretnék

Kézilabda
8 perce

A berlini tartományi parlament támogatja a 2036-os olimpiai pályázatot

Egyéb csapat
11 perce

Jégkorong-vb: a finnek kiütéssel válaszoltak a lettek villámgyors góljára

Jégkorong
24 perce

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
48 perce

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
48 perce

Dembélé bizakodik, hogy játszhat a budapesti BL-döntőben

Bajnokok Ligája
1 órája

Bondár Anna búcsúzott a rabati tenisztorna negyeddöntőjében

Tenisz
1 órája

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik