Vb 2010: a FIFA főtitkára szerint Dél-Afrika nem áll készen a rendezésre

2010.02.23. 20:30
Címkék
Jelen pillanatban nem áll készen a nyári labdarúgó-világbajnokság megrendezésére a Dél-afrikai Köztársaság – jelentette ki Jérome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) főtitkára kedden.

„Ha valaki megkérdezné, hogy holnap megrendezhetnénk-e az eseményt, a válasz az lenne: nem – mondta a helyszínen szemléző Valcke. – A Soccer City nincs készen, és több mint 700 ezer jegyet kellene még eladnunk, s ezeken kívül is rengeteg dolog van, amely miatt Dél-Afrika nem áll készen a vb-re. Még 108 napunk van, lehetséges, hogy ez kevés, de ha éjt nappallá téve dolgozunk, kész lehetünk.”

Valcke szerint az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a csapatok „bázisa” félkész állapotban van.

A szervezőbizottság vezetője, Danny Jordaan ugyanakkor azt mondta, minden a tervek szerint halad, s az ország készen áll egy sikeres torna megrendezésére.

Néhány nappal ezelőtt Fabio Capello, az angol válogatott olasz szakvezetője személyesen tekintette meg a szálláshelyüket, és a brit média jelentései szerint a komplexum egyelőre félkész állapotban van.

„Ezzel kapcsolatban valóban van még egy kis munkánk, de a vb kezdetére mindennel elkészülünk” – reagált erre Jordaan.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda vb-selejtező - Okorn kapitány keretet hirdetett a júliusi mérkőzésekre

Kosárlabda
18 perce

Roland Garros: Szvitolinával csap össze Bondár Anna; svájci ellenfél vár Udvardy Pannára

Tenisz
18 perce

NB I-es klubok célkeresztjében a Mezőkövesd tinédzsere

Labdarúgó NB II
22 perce

MotoGP: Álex Márquez az Olasz és a Magyar Nagydíjat is kihagyja

Egyéb autó-motor
46 perce

Roland Garros: Sinner és Djokovics külön ágon; megvan Fucsovics és Marozsán ellenfele

Tenisz
53 perce

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
58 perce

Íjász Európa-bajnokság: kikapott a favorittól a magyar csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
1 órája

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik