Bundabotrány: vb-selejtező is a manipulált meccsek között?

Vágólapra másolva!
2009.11.27. 17:02
Címkék
Az egész európai futballt megrázó sportfogadási botrányban már lehetett hallani gyanús bajnoki meccsekről, Bajnokok Ligája- és Európa-liga-selejtezőkről, de a világbajnoki selejtezők eddig érintetlenek voltak. Mostanáig. A német Spiegel TV információi szerint ugyanis a Bosznia-Hercegovina–Törökország kvalifikációs mérkőzés eredményét is megpróbálták manipulálni.
Nagy csata zajlott a labdáért – vagy ez csak a látszat? (Fotó: Action Images)
Nagy csata zajlott a labdáért – vagy ez csak a látszat? (Fotó: Action Images)

Szeptember 9-én fontos mérkőzést játszott egymással a bosnyák és a török labdarúgó-válogatott: mivel az európai selejtezőzóna 5. csoportjában Spanyolország nagyon fölényesen vezetett, ez a két csapat a pótselejtezőért harcolt egymással.

A felek végül nem bírtak egymással, küzdelmes mérkőzésen 1–1-es döntetlen született. A Spiegel TV információi szerint azonban máshogy kellett volna véget érnie a találkozónak...

A vesztegetési botránnyal kapcsolatban nyomozó bochumi államügyészség olyan telefonbeszélgetéseket hallgatott le, amelyben arról esik szó, hogyan lehetne manipulálni a bosnyák–török találkozót. Arról egyelőre nincs információ, hogy végül mesterségesen befolyásolták-e a meccs végeredményét, és ha igen, akkor hogyan.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem kívánta kommentálni az értesüléseket.

Legfrissebb hírek

IFFHS: Cristiano Ronaldo 13. piros lapja volt a csütörtöki

Foci vb 2026
32 perce

FTC–Volán: a magyar jégkorong is profitálhat ezekből a rangadókból

Jégkorong
40 perce

Tóth Zita bravúros szerepléssel 25. lett a levi műlesikló vk-versenyen

Téli sportok
55 perce

Magyar–ír: az MLSZ reagált a Carpathian Brigade üzenetére

Magyar válogatott
56 perce

Vívás: Vajda Oszkár és Szalai Zalán a negyeddöntőig jutott Taskentben

Utánpótlássport
1 órája

Kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
1 órája

Bolla Bendegúz: Az írek szeretik provokálni az ellenfelet, ezt okosan kell kezelni

Magyar válogatott
1 órája

Marco Rossi: Számunkra a rájátszás elérése a cél!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik