Válogatott: Sándor Károly szerint küzdeni kell, ennyi az egész

2009.09.05. 16:31
Címkék
Sándor Károly, az MTK legendája szerint a küzdőszellem dönti el a Svédország elleni találkozót. A korábbi 75-szörös válogatott elmondta, Dzsudzsák Balázst tartja a magyar nemzeti tizenegy kulcsemberének.

„Kevés ma már az olyan játékos, aki egymaga képes eldönteni egy-egy meccset. Minden csapatot meg lehet verni, így a mieink is legyőzhetik a svédeket, csak úgy kell kimenniük, hogy megdöglenek a pályán!” – mondta az alapvonal közeléből, éles szögből leadott lövések korábbi nagymestere, Sándor Károly, vagy ahogy mindenki ismeri, Sándor Csikar.

„Küzdeni kell, nem pedig arról mesélni, hogy miért volt rossz a taktika… Én annak idején a taktikai értekezletek alatt csak azon gondolkoztam, hogy mit fogok másnap megtenni a lóversenyen. Ugyan mi dolga lehet egy jobbszélsőnek vagy egy balhátvédnek? Megállítani a másikat, és legyőzni az ellenfelét.
Minden előfordulhat a labdarúgásban, ettől olyan szép játék ez. A vb-selejtezők kezdetén én nem fogadtam volna nagy pénzben, hogy ilyenkor itt fogunk tartani, és az utolsó fordulókban lesz esélyünk a továbbjutás kiharcolására” – mondta Sándor Csikar, aki 1959-ben maga is gólt lőtt a svédeknek.
A korábbi kiváló játékosnak Zlatan Ibrahimovic neve nem ugrott be, Dzsudzsák Balázsról viszont ódákat zengett.

„Nagyon sok jó játékosunk van, Dzsudzsák Balázs játékát például öröm nézni, mindent tud a játékról, amit kell. Én azt javaslom neki, hogy kevesebbet foglalkozzon a védekezéssel, azt majd megoldják a védők, ők is profi futballisták, tudják ők is, mi a dolguk. Az ellenfélnél játszó nagyszerű csatárt is azért fizetik, hogy elöl eldöntse a mérkőzést, ha meg nem dönti el, akkor majd a következőt… Dzsudzsák nagyszerű futballista, biztos vagyok benne, hogy tovább fejlődik, és még jobb csapatban fog játszani, és ami fontosabb, még több pénzt kereshet! Régebben ez nem adatott meg, és bizony sok idősebb labdarúgó nélkülözésben él. Jól is teszik a maiak, ha kimennek külföldre, és sok pénzt keresnek!”

Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
31 perce

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
39 perce

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
51 perce

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
1 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
1 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik