Újabb mélyponton a belga válogatott

2009.09.09. 20:09
Címkék
Szégyenletes kudarcról írnak a belga sportportálok, válogatottjuk ugyanis 2–1-es vereséget szenvedett idegenben a 2010-es labdarúgó-vb selejtezőin eddig mindössze egy pontot szerző örményektől.
Története egyik legnagyobb sikerét aratta Belgium ellen az örmény válogatott (Fotó: Reuters)
Története egyik legnagyobb sikerét aratta Belgium ellen az örmény válogatott (Fotó: Reuters)

 

A 2002 óta eltelt időszak biztosan nem kerül be a belga labdarúgó-válogatott aranykönyvébe, a megtépázott idegzetű drukkerek pedig újabb, csapással felérő mérkőzést láthattak: a „vörös ördögök" 2–1-re kikaptak Örményországban.

A belgák már elvesztették esélyüket a kijutásra (a spanyolok elleni ötös és a két bosnyák zakó után ez nem meglepő), tehát elsősorban a becsületükért küzdöttek Jerevánban.

A hazaiak az első félidő közepén szerezték meg a vezetést, Karamjan távoli lövése kijött Gillet-ről, a lesipuskás Goharjan pedig nyolc méterről a kapuba lőtt. A belga online tudósítások ekkor sem fukarkodtak a kritikával, hát még az 50. percben: Szargisz Hovszepjan három belga védőt is kicselezett, majd szép szóló után ballal a jobb alsó sarokba talált, a vendégcsapat pedig ezzel csaknem reménytelen helyzetbe került.

Mivel a „vörös ördögök" a hátralevő negyven percben inkább a sárga lapok gyűjtésében jeleskedtek, esélyük sem volt az egyenlítésre, bár a 93. percben Daniel Van Buyten szépített.

Az örmény válogatott – amely a játéknap előtt mindössze egy ponttal, mínusz tizennégyes gólkülönbséggel állt – megszerezte történetének egyik legnagyobb győzelmét, és 2007 júniusa óta először ünnepelhetett sikert tétmeccsen. A belgák pedig az újabb égés után úgy várhatják Dick Advocaatot, mint a Messiást... Az biztos: a szakembernek romhalmazból kell várat építenie.

VB 2010, SELEJTEZŐK
EURÓPAI ZÓNA
5. CSOPORT
Örményország–Belgium 2–1 (Goharjan 23., Hovszepjan 50., ill. Van Buyten 93.)
AZ ÁLLÁS
1. Spanyolország 7 7 18–  2 +16  21
2. Bosznia-Hercegovina 7 5 2 20–  7 +13  15
3. Törökország 7 3 2 2 10–  7  +3  11
4. Belgium 8 2 1 5 11–18  –7  7
5. Észtország 7 1 2 4   7–19 –12  5
6. Örményország 8 1 1 6   5–18 –13  4

 

Legfrissebb hírek

Zidane gólja nyugdíjba küldte Figót; mekkorát húzott Van Gaal! – vb-videók

Minden más foci
1 perce

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
12 perce

Videó: az 1998-as vb-nyolcaddöntőben is 1–0-ra nyert Franciaország Paraguay ellen – akkor még aranygóllal

Foci vb 2026
15 perce

Piros Zsombor nyerte a brassói tenisztornát

Tenisz
21 perce

Paolo Rossi, Roberto Baggio, Hriszto Sztoicskov, Louis van Gaal, no meg Zinédine Zidane is letette a névjegyét július 5-én

Foci vb 2026
34 perce

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
38 perce

Perl Zoltán: pozitív érzések a vereség ellenére is

Kosárlabda
44 perce

Egy fogadónak 400 ezer forintot ért Argentína Zöld-foki-szigetek elleni 1–1-es meccse

Foci vb 2026
46 perce
Ezek is érdekelhetik