Tíz emberrel is francia pontszerzés

2009.09.09. 23:07
null
Nicolas Anelka küzd a szerbek gyűrűjében (fotó: Reuters)
Címkék
Bár a francia együttes szinte a teljes vb-selejtezőn emberhátrányban volt Belgrádban, így is el tudott hozni egy pontot a szerb fővárosból. A Feröer-szigetek válogatottja hatalmas meglepetésre megverte Litvániát, míg Románia továbbra sem tud hazai pályán nyerni.

Rangadót vívtak Belgrádban, ahol a francia válogatott volt a szerbek vendége. Raymond Domenech kapitány – akit igencsak bírált Thierry Henry – korábban úgy nyilatkozott, hogy nem ez a meccs lesz a sorsdöntő a vb-szereplés szempontjából.

A gallok számára mindenesetre borzasztóan indult a mérkőzés: a védők ügyetlenkedése után Nikola Zigics ugorhatott ki egyedül, majd átesett a kivetődő Hugo Lloris kapus kezén. Rosetti játékvezető tizenegyest adott, és kiállította a Llorist. A csereként beálló Steve Mandanda kapus (Domenech Gignacot cserélte le) nem tudott hárítani, Nenad Milijasz tizenegyesével vezettek a szerbek.

A francia csapat azonban nem rogyott meg, egyenlíteni is tudott, igaz, ehhez kellett egy óriási kapushiba: Vladimir Sztojkovics ugyanis egész egyszerűen kiejtette Nicolas Anelka nem túl erős lövését, Henry pedig gyorsan eszmélt, és a hálóba helyezett.

A szünet után már nem változott az eredmény. A gólhoz talán a szerbek álltak közelebb, ám Braniszlav Ivanovics 33 méteres bombáját valahogy a felső lécre tolta Mandanda. A meccset a vendéglátók is tíz emberrel fejezték be, a 89. percben Danko Lazovicsot parancsolta le a pályáról Rosetti.

Nem tudott hazai pályán nyerni Románia, Franz Schiemer góljával az osztrákok elhoztak egy pontot. Érdekesség, hogy keleti szomszédunk saját otthonában még nyeretlen ebben a sorozatban…

A csoport legnagyobb meglepetését a Feröer-szigetek okozta. A mostani sorozatban mindeddig nyeretlen együttes hazai pályán megverte Litvániát, amelynek soraiban 61 percet játszott a Győrben futballozó Linas Pilibaitis.

VB-SELEJTEZŐ

7. CSOPORT

Feröer-szigetek–Litvánia 2–1 (S. Olsen 15., A. Hansen 35., ill. Danilevicius 23.)

Románia–Ausztria 1–1 (Bucur 54., ill. Schiemer 82.)

Szerbia–Franciaország 1–1 (Milijasz 13. – 11-esből, ill. Henry 31.)

 

 

Legfrissebb hírek

Wimbledon: Stollárék a nyolcaddöntőben, az első kiemelttel játszanak

Tenisz
10 perce

Halász Bence: Olimpiai bajnok, az első magyar szabadtéri világbajnok és Európa-bajnok akarok lenni – utóbbi talán már idén

Atlétika
18 perce

A reptéri munkás is földre borult – így fogadták otthon a Zöld-foki-szigeteki hősöket – videó

Foci vb 2026
32 perce

Haaland és Vinícius mémvideója összehozta a norvég és a brazil szurkolókat

Foci vb 2026
37 perce

F1, Brit Nagydíj, verseny

F1
42 perce

Érdekes párharc lehet: Haalandnak jó „ügyfele” Gabriel

Foci vb 2026
53 perce

Brazíliának a 2002-es vb-döntő óta meggyűlt a baja az európai nemzetekkel

Foci vb 2026
1 órája

Csak a szokásos – íme, Hegedűs János hetven méterről szerzett gólja!

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik